Ferihegyre látogattak az uniós közlekedési miniszterek
Az Európai Unió tagállamainak közlekedési miniszterei a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat felülvizsgálatának politikai megvitatása céljából érkeztek Budapestre, kísérő programként meglátogatták a Budapest Airport Zrt.-t, valamint a HungaroControl Zrt.-t a Ferihegyi repülőtéren - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2011-02-07 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:43.857947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budapest Airport Zrt. összesen 261 millió euró - mintegy 75 milliárd forint - értékű beruházást végez a BUD Future program részeként Ferihegyen. E fejlesztések központi eleme a SkyCourt (Égi Udvar) nevű terminál épület, amelyet elsőként kerestek fel a találkozó résztvevői. Az új terminál március 27-től használható, a fejlesztéséhez az Európai Unió TEN-T költségvetése 4 millió eurós támogatást nyújtott.
A HungaroControl-nál Szepessy Kornél elnök-vezérigazgató vázolta a TEN-T program keretében hamarosan megépülő, ANS III légiforgalmi irányító központ és a hozzá kapcsolódó technológiai fejlesztések terveit. Ezek Európa egyik legmodernebb légi navigációs központjává avathatják Budapestet.