Jóváhagyta a miniszterelnök a Stabilitási Alap létrehozását
A nemzetgazdasági miniszter a költségvetésen belül mintegy 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozását javasolta a kormánynak, amit a miniszterelnök jóváhagyott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2011-02-07 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:44.562185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Stabilitási Alap megvédi Magyarországot az előre nem látható külső gazdasági eseményektől úgy, hogy az idei költségvetést semmilyen körülmények között ne kelljen módosítani - áll a közleményben.
A Stabilitási Alapot csak akkor használja fel a kormány, ha a lehetséges kockázatok valódi gondot okoznak. Ha mégsem kell az elkülönített keretet igénybe venni, az az év végén visszakerül a költségvetésbe.
A bruttó hazai össztermék 1 százalékához közelítő mértékű alapot nem a költségvetési tartalékból és nem az adósságfinanszírozásra félretett keretből, hanem a 2011. évi költségvetésből töltik fel - fejeződik be a közlemény.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken brüsszeli sajtótájékoztatóján jelentette be Orbán Viktor miniszterelnöknek tett javaslatát, hogy az idei költségvetésben a kormány hozzon létre stabilitási tartalékalapot, amely - mint mondta - súlyos külső kockázatok megjelenése esetén megvédi a büdzsét az európai pénzügyi rendszer hullámveréseitől.
Mint indokolta, az alap biztosíték lehet arra is, hogy az államháztartási hiány mértékét a GDP 3 százaléka alatt tartó költségvetési politika biztonsággal teljesíthető legyen.
A 2011-es évet a legnagyobb előrelátással, óvatossággal kell kezelni - fogalmazott Matolcsy megállapítva, hogy "vadonatúj nemzetközi pénzügyi helyzet állt elő", amit szerinte alátámaszt Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök pénteki javaslata egy euróövezeti versenyképességi paktum elfogadására.
A legnagyobb kockázat Matolcsy szerint az, hogy az uniós országok egy részében meredeken emelkedik az államadósság szintje. Az unióban azért is össze kell hangolni a gazdaságpolitikákat és a költségvetési politikákat, hogy a hiány leépítésének gyorsításával megakadályozzák az adósság növekedését - magyarázta Brüsszelben a nemzetgazdasági miniszter.
Piaci elemzők kedvezően értékelték a 250 milliárd forintos tartalékalap létrehozásának tervét, amely tovább erősíti Magyarország hitelességét és ezzel javíthatja az ország kockázati megítélését.