Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vége a multik extra kedvezményének

Szakít a Nemzetgazdasági Minisztérium azzal az előző kormányokra jellemző gyakorlattal, amely az uniós átlaghoz és a térséghez képest is sokkal nagyobb arányban támogatott több Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatot - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Becsey Zsolt, a tárca külgazdasági ügyekért felelős államtitkára.


Dátum: 2011-02-08 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:46.377159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A napilap cikke ismerteti, hogy az új befektetési szerződésekben már olyan korrekt, mindkét félnek előnyös feltételeket garantálnak, amelyek a multik esetében a korábbiakhoz képest csökkentik az állami támogatások arányát. Az elv egyszerű: csak az a multi kaphat támogatást, amelyik garantálja a magyar beszállítók alkalmazását, s annál többet, minél több hazai vállalkozást tud bevonni a termelésbe. Egy munkahelyre azonban így sem áldozna ötmillió forintnál nagyobb összeget az állam, s a támogatásnak öt év alatt meg kell térülnie.

A korábban megkötött gyanús megállapodásokkal kapcsolatban Becsey elmondta: jelenleg kilenc szerződést vizsgálnak, és összesen másfél milliárd forintot már vissza is fizettettek a kedvezményezettekkel, ennek ellenére egyik fél sem vonult ki az országból - írja a Magyar Nemzet.

Az új befektetésekkel kapcsolatban az államtitkár leszögezte: idén már több mint 26 projekt vonatkozásában folytatnak előrehaladott tárgyalásokat, ezek révén még a legborúlátóbb esetben is legalább ötezer új munkahely jön létre - olvasható a napilapban, amelyből további részleteket is megtudhat.

Kapcsolódó elemek