Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NGM: a hiánycél reálisan tartható

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya januárban 122,8 milliárd forint, az elmúlt 12 év egyik legalacsonyabb első havi értéke volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden.


Dátum: 2011-02-08 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:11:56.076671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezen belül a központi költségvetés 110,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 37,9 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 25,9 milliárd forintos szufficittel zártak. 2010. januárjában az államháztartás központi alrendszerének szufficitje 31,3 milliárd forint volt.

Az első havi pénzforgalmi hiány az éves várakozás 18 százaléka. Alakulásában több egyszeri tétel játszik nagy szerepet, ezért az idei év végi 2,94 százalékos hiánycél reálisan tartható. Sőt, a számok is bizonyítják, hogy végre megindultak az uniós beruházások, amelyek jelentősen hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez - áll a közleményben.

Kapcsolódó elemek