Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Paskai László emlékkönyv

Emlékkönyv jelent meg Paskai László tiszteletére; a kötetet Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek pénteken ünnepség keretében nyújtotta át a nyugalmazott bíborosnak Budapesten. A kiadvány címe megegyezik Paskai László püspöki jelmondatával: In virtute spiritus (A Lélek erejében). A kötetben a megújult Szent István Akadémia tagjai - Paskai László volt tanítványai, egykori tanár kollégái, tudós professzorok - tisztelegnek írásaikkal az e hónapban 76. életévét betöltött főpap előtt.


Dátum: 2003-05-30 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:48.731077, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bolberitz Pál teológus, a hivatalos egyházi társulásként működő akadémia elnöke köszöntőjében kiemelte: Paskai László egészen 1978-ban történt érseki kinevezéséig a keresztény bölcselet professzora, a Budapesti Hittudományi Akadémia Filozófiai Tanszékének vezetője volt. Szavai szerint a bíboros alapjában véve tudós alkat, akinek türelme, bölcsessége, világos, pontos fogalmi gondolkodásra késztető tanítási módszere ma is példa tanítványai előtt.

Bolberitz Pál hangsúlyozta: az igazság csak akkor hasznos, ha igaz tettek születnek belőle; ez az a bölcsesség, amire Paskai László tanított. Sarbak Gábor, az emlékkönyvet gondozó Szent István Társulat elnöke utalt arra, hogy a szervezet hivatalosan 1848-ban jött létre. Tájékoztatása szerint az 1880-as években vetődött fel annak gondolata, hogy a kiadó mellett egy katolikus szellemi műhely jöjjön létre, így állt fel a tudományos és irodalmi osztály, amely 1915-ben Szent István Akadémiává alakult.

Erdő Péter az ünnepségen köszöntötte születésnapja alkalmából Paskai Lászlót, s köszönetét fejezte ki azért, hogy a bíboros kezdeményezte a Szent István Akadémia újjáélesztését. Az érsek felolvasta dekrétumát, amelyben rögzíti: a katolikus hit és a tudomány különböző területei közötti párbeszéd elmélyítésére megalapítja, megalapítottnak nyilvánítja a Szent István Akadémiát. Hangsúlyozta: a hitnek szüksége van azokra az üzenetekre és felismerésekre, amelyek a tudománytól érkeznek, s a tudománynak, a gondolkodó embernek is egyre inkább szüksége van a hitre. Utalt arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem rendelkezik hittudományi osztállyal; alapító levelében a mellett tett hitet, hogy "elismeri tudománynak a teológiát, csak nem érzi illetékesnek magát arra, hogy foglalkozzon vele". Erdő Péter hozzátette, ebből fakadóan különleges szerep hárul a Szent István Akadémiára, amelynek lehetősége van arra, hogy tudományos szinten művelje a teológiát. Paskai László arról szólt, hogy a Szent István Társulatnak 155 éves működése alatt sajátos küldetése volt a Magyar Katolikus Egyházban, s azt az előző politikai rendszerben gúzsba kötve is igyekezett teljesíteni. Mint az ünnepségen elhangzott, az emlékkönyv összeállításakor a kiadó ragaszkodott a tudományossághoz, ugyanakkor a kötetben szereplő írások mindegyikének van valamiféle mondanivalója Paskai László számára.

A kiadványban több mint harminc személyiség, köztük Bolberitz Pál, Visy Zsolt régész, Kellermayer Miklós orvosprofesszor, Kádár Zoltán művészettörténész, Csapodi Csaba történész, Dávid Ibolya, az MDF elnöke, és Semjén Zsolt fideszes országgyűlési képviselő - akorábbi kormány egyházügyi helyettes államtitkára - írása olvasható. A kötetben matematikai, genetikai, környezetvédelmi, filozófiai, történeti, teológiai, művészettörténeti és néprajzi tanulmányok egyaránt szerepelnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek