Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Moszkvai ingatlan-ügy: feljelentést tett a Kehi

Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke hűtlen kezelés, hanyag kezelés és magánokirat-hamisítás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítésének ügyében.


Dátum: 2011-02-09 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:12:08.488347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Őrizetbe vette kedden a Központi Nyomozó Főügyészség Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezetőjét, Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát és Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet a moszkvai magyar nagykövetség egyik ingatlanának eladásával összefüggésben. Gaál Szabolcs Barna Kehi-elnök szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: azért fontos, hogy ők is feljelentést tettek a folyamatban levő büntetőügyben, mert olyan újabb dokumentumokat tártak fel, melyek eddig nem voltak ismertek.

A moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítésének körülményeit soron kívül vizsgálta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, és számos szabálytalanságot tárt fel - jelentette be Gaál Szabolcs Barna, hozzátéve: ezért a szerdai napon büntetőfeljelentést tett hűtlen kezelés, hanyag kezelés és magánokirat-hamisítás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt. Gaál Szabolcs Barna szerint az értékesítés kapcsán komoly vagyoni hátrány következett be, amely nagyságrendileg, a legvisszafogottabb szakértői becslés szerint is mintegy 5 milliárd forint. Ez az összeg függ az eladás időpontjától, mert a dokumentumok szerint az értékesítés időpontjára vonatkozóan több dátumot tárt fel az ellenőrzési hivatal. Nem mindegy az, hogy mely dátumok mellett, milyen USA dollár árfolyamon jött be a vételár - jegyezte meg a Kehi elnöke.

A bűncselekmények elkövetésének gyanúját számos dokumentum támasztja alá, melyek közül néhányat bemutatott Gaál Szabolcs Barna. Többek között az egykori moszkvai nagykövet 2005-ös levele arról tanúskodik, hogy az ingatlan értékesítésről már tárgyal egy befektetői csoporttal. A Kehi elnöke bemutatott olyan titkos rejtjeltáviratot is, melynek 2010 végén járt le a titkosítása. Ebben az egykori államtitkár módosításokat kért az ingatlan eladásának szerződéstervezetével kapcsolatban, és felhívta a figyelmet arra, hogy a nagykövet senkivel ne "kommunikálja" ezt az ügyet.

Kiemelte: a hivatal álláspontja szerint az eljáró hatóságnak volt állami vezetők felelősségét kell majd vizsgálnia. Elmondta azt is, hogy az Oroszországban lefolytatott értékesítési eljárás kapcsán az ellenőrzési hivatal több szabálysértést is megállapított. Feltétel volt, hogy orosz nyelven kell benyújtani a pályázatokat, de a győztes cég ezt angol nyelven tette meg, továbbá 30 napnál nem régebbi cégkivonatot is mellékelni kellett, amit a győztes pályázó elmulasztott, ennek ellenére azt javasolták a vagyontanács tagjainak, hogy fogadják el a nyertes pályázatot - sorolta az ellenőrzési hivatal elnöke.

Újságírói kérdés kapcsán a Kehi-elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a 2008. júniusi dobogókői kihelyezett kormányülés emlékeztetője szerint a kormány tárgyalt az ingatlan sorsáról, és tudomásul vette, hogy az kikerült az állami vagyonból. Mint mondta, a külügy- és a pénzügyminisztert utasították, hogy utólag "papírozza le" az ügyet. Kérdésre válaszolva úgy vélte, az eljáró hatóságnak meg kell vizsgálnia, mi hangzott el a kormányülésen, és miért fogadták el az értékesítést. Hozzátette: az ülésről jelenleg nincs hangfelvétel.

A dokumentumok alapján jól látható, hogy jóval az értékesítés előtt, már 2005-ben tárgyalásokat folytattak a kereskedelmi képviselet eladásáról, számos szabálysértést követtek el az ügyletben közreműködő és eljáró személyek, akik tegnap az ügyészség látókörébe kerültek - húzta alá Gaál Szabolcs Barna.

Kapcsolódó elemek