Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Frontex-ülés: fontos az EU külső határainak ellenőrzése

A soros magyar EU-elnökség keretében szerdán Gödöllőn tartja évi rendes igazgatótanácsi ülését az Európai Határőrizeti Ügynökség (Frontex); a tanácskozás egyik fő témája az uniós külső határok biztonságának erősítése, mindenekelőtt az integrált határőrizet fejlesztése - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t.


Dátum: 2011-02-09 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:12:08.862688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gödöllői Királyi Kastélyban rendezendő eseményt Pintér Sándor belügyminiszter nyitja meg. A tárca tájékoztatása szerint a belső határok ellenőrzésének eltörlése még fontosabbá tette az Európai Unió külső határainak ellenőrzését; ebben az értelemben az egyik tagállam biztonsága a másik tagállam ellenőrzésétől függ. A külső határok igazgatása az unió közös érdekévé vált, ebben minden tagállamnak szerepe van.

A magyar elnökség számára a határőrizet kiemelten fontos kérdés. Ezt tükrözi az is, hogy az uniós belügyminiszterek január 20-i informális gödöllői ülésükön stratégiai vitát folytattak a külső határok biztonságával összefüggő időszerű kérdésekről, elsősorban az integrált határőrizetről. Megvitatták a határőrizetben bevezetendő új technológiákkal kapcsolatos bizottsági kezdeményezéseket és a határregisztrációs rendszert is.

A Belügyminisztérium közölte: a magyar elnökség feladatának tekinti, hogy segítse annak a tanácsi rendeletnek az elfogadását, amelynek célja a Frontex szerepének növelése, illetve az ügynökség mandátumának kiterjesztése. A tervezet szerint a Frontexnek központi szerep jutna a külső határok jövőbeni integrált őrizetét szolgáló rendszerben. Budapest reméli, hogy még a magyar EU-elnökségi félév alatt sikerül elfogadni az ezzel kapcsolatos politikai megállapodást.

A Frontex igazgatótanácsának gödöllői tanácskozásán ugyancsak téma a gyorsreagálású határőrizeti csapatok (Rabit) bevetése Görögországban. A magyar EU-elnökség a Frontexszel együtt úgy véli, hogy a csapatok első bevetése számokban is kifejezhető eredményeket hozott: október óta 44 százalékkal csökkent az illegális határátlépések száma a görög-török szárazföldi határszakaszon. A küldetésben 26 tagállam vesz részt vendégtisztek vagy technikai eszközök kiküldésével.

A rendkívüli helyzetek rövid távú kezelésére létrehozott gyorsreagálású csapatok március 3-ig maradnak Görögországban a helyzet stabilizálása érdekében - közölte a Belügyminisztérium. A tárca ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az illegális migrációt csak hosszú távú megoldásokkal lehet megfékezni, ennek egyik elengedhetetlen eleme az együttműködés fejlesztése az érintett országokkal, közöttük Törökországgal.

Kapcsolódó elemek