Sok a tennivaló a sport uniós támogatásáért
Az Európai Unió soros magyar elnökségének sportpolitikai törekvéseiről tájékoztatta a civil szervezeteket a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) sportért felelős államtitkára. Czene Attila hangsúlyozta: számos tagállam célja folytatni a harcot a sport-keretprogram létrehozásáért.
Dátum: 2011-02-09 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:12:10.961679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sportminiszterek 2011. február 22-23-án rendezendő informális üléséhez kapcsolódóan kezdeményezett egyeztető fórumot a Nefmi sportért felelős államtitkársága és a Külügyminisztérium, ahol a civil szervezetek részletesen megismerhették az elnökségi törekvéseket, s ehhez javaslataikkal hozzájárulhattak - írja a Nefmi közleményében.
Az eseményen a civilek tájékoztatást kaptak az elnökség kiemelt témáiról (a lisszaboni szerződés és a sport, egy jövőbeni uniós sportprogram lehetőségei, a sport és az önkéntesség európai éve), illetve megtehették az ezzel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat.
A sport ágazatának felelős vezetője kiemelte, hogy a sport jelen uniós helyzetét elsősorban két tényező határozza meg: az alig több mint egy éve hatályba lépett lisszaboni szerződés, valamint a 2011. január 18-án nyilvánosságra hozott európai bizottsági közlemény.
Czene Attila elmondta: "Az EU sportterületen ott lép fel támogató, ösztönző intézkedésekkel, a későbbiekben pályázati támogatással, ahol olyan uniós többletérték keletkezhet, amely túllép az egyes országok nemzeti programjain. Erre utalt a bizottsági közlemény címe is: Az európai dimenzió fejlesztése. Sok tennivaló van a sport uniós költségvetési pozíciójának javítása terén. Számos tagállam célja folytatni a harcot a sport-keretprogram létrehozásáért. Már vannak sikeres magyar partnerszervezetek uniós pályázatokban, nekik gratulálni tudok, és remélem, hogy ez csak a kezdet."
Az eseményre meghívást kapott a Magyar Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara.
Az öt kiemelt csapatsportág szervezeteinek képviselői (a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Vízilabda Szövetség, a Magyar Kézilabda Szövetség, a Magyar Jégkorong Szövetség és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége) is részt vettek az eseményen. Mellettük az öt legeredményesebb szövetség, mint a Magyar Vívó Szövetség, a Magyar Úszó Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a Magyar Birkózó Szövetség, illetve a Magyar Torna Szövetség vezető munkatársai is megjelentek a civil fórumon - zárul a közlemény.