Iszapömlés: újraindult az élet a településeken
Alig több mint négy hónappal a vörösiszap-katasztrófa után újraindult az élet a településeken, ami most itt látható, az maga a csoda - mondta Nagy Anna kormányszóvivő az iszapkatasztrófa helyszínén tett szerdai sajtóbejárást követően Kolontáron.
Dátum: 2011-02-09 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:12:11.698435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Indokolt esetben meghosszabbítható a veszélyhelyzet
Ha a külterületek mentesítése, a vizek védelme azt indokolja, javaslatot tesznek a veszélyhelyzet meghosszabbítására Veszprém megyében - mondta Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos Kolontáron. Veszprém megyében a veszélyhelyzetet korábban március 31-ig rendelte el az Országgyűlés az ajkai zagytározó októberi gátszakadása miatt.
A kolontári és devecseri lakópark megtekintése után tartott sajtótájékoztatón a kormánybiztos azt mondta: nagyon nehéz időszakon van túl a térség, a katasztrófa 10 ember halálát okozta, 265-en megsebesültek. Az elmúlt négy hónap nagyon intenzív munkával telt; a rendőrség, az egészségügyi szolgálat, az önkormányzatok, a különböző hatóságok és a helyi képviselő-testületek közös munkájának eredménye lesz, hogy élhetővé válnak a térség települései - tette hozzá.