Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mátrai: Tömör, méltóságteljes alaptörvény készül

Tömör, méltóságteljes, emelkedett hangú alaptörvényt alkotna a kormánytöbbség; erről a fideszes Mátrai Márta, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke beszélt újságíróknak Siófokon, ahol szerdától péntekig kihelyezett, zárt frakcióülést tart a Fidesz-KDNP-frakciószövetség.


Dátum: 2011-02-09 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:12:15.893214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanácskozás előtt - amelynek kiemelt témája az alkotmányozás - a politikus kifejtette: az új alkotmány koncepciója teljesen eltér a jelenleg hatályos alaptörvénytől. Az volt a cél, hogy egy alapjaiban más alkotmányt hozzunk létre. Egy tömör, méltóságteljes, emelkedett hangú alkotmányt, amelynek gyökerei már nem nyúlnak vissza a pártállami rendszerbe - fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Szólt arról is, hogy a koncepcióban az áll, az új alkotmány preambuluma utaljon az ország ezeréves történelmére, nemzeti értékeire, a kereszténységre, a Szent Koronára, tehát mindenre, "amire büszke lehet a magyar ember". A koncepció kiemeli a család, a házasság, az emberi jogok védelmét és a nemzeti összetartozást - mondta Mátrai Márta, nagyon fontos változásnak nevezve, hogy az alapvető értékekről és jogokról szóló fejezetet a jelenlegi alkotmánnyal szemben nem az alaptörvény végére, hanem annak elejére helyezi a tervezet.

Elmondta azt is, hogy az alkotmányozás mellett a háromnapos frakcióülésen szó lesz a parlament tavaszi ülésszakának törvényhozási munkájáról, továbbá oktatásról, egészségügyről és napi politikai kérdésekről is.

Kapcsolódó elemek