Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál: közös a hit és az akarat

A polgári erők szövetségében szükség van mindenkire; szükség van tevékeny kezekre, a jó ötletekre, a közös akaratra, az együtt gondolkodásra, a hitre - hangsúlyozta a Fidesz Magyar Polgári Szövetség alelnöke pénteken Székesfehérvárott, a Polgári Szalon rendezvényén.


Dátum: 2003-05-31 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:50.256475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál kiemelte: a létrejött tömörülés több, erősebb és nagyobb lesz minden magyar pártnál, hiszen az emberek - akárcsak ő - úgy gondolják, hogy "ebből nem szabad kimaradni."

Hogy ez mennyire így van, bizonyítja, hogy míg a Fidesznek 5700, a szövetségnek már tízezer tagja van, s egy hét múlva húszezer, egy év múlva pedig százezer lesz - mondta az alelnök.

A szövetség minőségben is több, mint egy párt, mert nyitottságot, közéletiséget, s nagy, jól látható és szépen megfogalmazott célokért egymással köthető szövetséget kínál az embereknek - húzta alá Schmitt Pál. Mint mondta, biztos benne, hogy a szövetségnek nem csak itthon, hanem Európában és az Európai Néppártban is súlya és megbecsültsége lesz.

A tömörülés már 2004 júniusában megméretteti magát az Európai Parlament magyar tagjainak megválasztásánál. -Bízom benne, hogy az akkori választásnál meglesz a hatása a szövetségnek, a közös hitnek és akaratnak - mondta az alelnök. Hozzáfűzte: azon dolgoznak, hogy "olyan megkerülhetetlen, fizikai, szellemi, hitbéli tőke, olyan erő jöjjön létre, ami egyszer s mindenkorra jelen lesz Magyarországon, készen arra, hogy bármikor kezébe vegye az ország sorsát, akár a kormányzás szintjén is."

A fórum résztvevői arról kérdezték Schmitt Pált, hogy a következő önkormányzati választásokon ismét indul-e főpolgármester jelöltként. A kérdésre válaszolva kifejtette, ezzel a kérdéssel most nem foglalkozik, hiszen a MOB elnökeként és a szövetség alelnökeként is nagyon sok a dolga. - De csapatember vagyok, s annak bárhol be kell tudni szállni - mondta.

Az olimpiával kapcsolatos kérdésre kifejtette: a játékok magyarországi megrendezése egyelőre álom marad, pedig az soha vissza nem térő esélyt jelentett volna Budapestnek a fejlődésre, s arra, hogy Közép-Európa fővárosa legyen. Mint mondta, a játékok megrendezésével kapcsolatos költségek kiszámításánál "összemosták" az olimpia és az ország fejlesztésével kapcsolatos kiadásokat. Hozzátette: bízik benne, hogy a kormány tényleg megvizsgálja majd egy következő olimpiára való jelentkezés lehetőségeit. Erre legközelebb 2007-ben kerülhet sor, s akkor remélhetően már egy másik kabinet hoz majd döntést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek