Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

AZ MSZP sem nézi jó szemmel Magyar Bálint ténykedéseit?

Az MSZP e heti frakcióülése végén felvetődött Magyar Bálint távozásának lehetősége, mivel kiderült, hogy az oktatási tárca több tisztségviselője a Sulinet program jelenlegi fővállalkozójának, az Elender Kft.-nek a vendégszeretetét élvezte egy balatoni luxusszállóban. - Ennél kevesebbért távozott már miniszter a Medgyessy-kormányból - emelte ki egy szocialista képviselő.


Dátum: 2003-05-31 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:50.830334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet információja szerint az Oktatási Minisztérium újabb botránya további bizonytalanságot váltott ki több szocialista politikusban. A lap úgy tudja: mind a hétfői frakcióülésen, mind a keddi elnökségi ülésen felvetik majd az ügyet, egyelőre azonban nem tervezik meghallgatni a minisztert.

Tarthatatlanná teszik a miniszterelnök további hallgatását Magyar Bálint tevékenységéről napvilágra jutott újabb gyanús ügyek, Medgyessy Péternek legalább vizsgálatot kellene elrendelnie . - mondta a Magyar Nemzetnek Répássy Róbert. Hozzátette: már az eddig felszínre bukkant ügyek is elegendőek ahhoz, hogy a politikai konzekvenciát levonja a miniszterelnök. Emlékeztetett arra, hogy Medgyessy Kiss Elemér lemondása után azt mondta: a kormányoldalon állóktól elvárja, hogy még a gyanú árnyéka sem vetüljön rájuk.

Eörsi Mátyás szerint nincs egyébről szó, mint az apparátusok által minden kormány által elkövetett kisebb-nagyobb hibákról. A Magyar Nemzet úgy tudja MSZP-s körökben inkább Répássy álláspontját osztják.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek