Vállalhatatlan a szegedi költségvetés tervezete
A Fidesz szerint jelenlegi állapotában vállalhatatlan a 2011-es szegedi költségvetés tervezete, az fenntarthatatlan pályára állítaná az önkormányzatot, és hosszú távon finanszírozhatatlan pénzügyi helyzetet teremtene - mondta Póda Jenő gazdasági tanácsnok.
Dátum: 2011-02-10 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:12:32.624323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus kijelentette, hogy Botka László szocialista polgármester állításával ellentétben a büdzsé tervezete 8,496 milliárd forint hiányt tartalmaz, ezzel a közvetlen adósság csaknem 4 milliárd forinttal nőne. Ezt maga a polgármester terjesztette a pénzügyi bizottság elé. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a költségvetés koncepcióját a közgyűlés decemberi ülésén elutasította, s azt csütörtöki ülésén a pénzügyi bizottság többsége sem támogatta.
Póda Jenő közlése szerint a 2011-es költségvetés tervezete az eddigieknél is jobban erőlteti az olyan fejlesztéseket, amelyek amellett, hogy összehangolásuk hiánya miatt élhetetlenné teszik a várost, fenntarthatatlanok és hosszú távon finanszírozhatatlan helyzetbe hozzák az önkormányzatot. A hatalmas adósság felhalmozásával a szocialisták az országot berogyasztották, Szegedet nem hagyjuk - jelentette ki a képviselő.
Póda Jenő "üres fenyegetésnek és politikai nyomásgyakorlásnak" nevezte Botka László azon kijelentését, mely szerint a polgármester visszavonná a költségvetési tervezetet, ha a közgyűlés legnagyobb frakcióját alkotó fideszes képviselők módosító indítványaikkal a büdzsét úgy alakítják át, hogy az szerinte a város számára káros lenne. A képviselő szerint Botka László láthatóan arra törekszik, hogy minél élesebb politikai feszültséget keltsen a költségvetés körül. Póda Jenő hangsúlyozta: "a Fidesz-KDNP érdekelt egy jó szegedi költségvetés elfogadásában". Mint mondta, április 30-ig elegendő idő áll a közgyűlés rendelkezésére egy felelősségteljes büdzsé megalkotásához, de a legnagyobb frakciót alkotó képviselők már február 25-én is erre törekszenek.
Póda Jenő közölte: ha a polgármester a végszavazás előtt visszavonja a közgyűlés által módosító indítványokkal átalakított költségvetést, a legalapvetőbb demokratikus normákat hagyja figyelmen kívül, hiszen egymaga nem fogadja el a többség akaratát.