Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Külügyminisztérium bízik a demokratikus átmenetben

A magyar Külügyminisztérium bízik abban, hogy Egyiptomban valódi demokratikus átmenet valósul meg, amely minden tekintetben szabad, valamennyi meghatározó politikai tényező részvételével tartandó választáshoz vezet - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2011-02-11 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:12:44.350122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Külügyminisztérium közleményében jelezte, hogy továbbra is fokozott figyelemmel kíséri az egyiptomi eseményeket, egyben világossá tette: az észak-afrikai ország népe mind határozottabban követeli a társadalom demokratikus átalakítását, a 30 éve tartó szükségállapot feloldását, és az alapvető emberi jogok érvényesülését. Mindenkinek tiszteletben kell tartania az egyiptomi nép döntését - foglalt állást a minisztérium.

Mint hangsúlyozták, a demokratikus átalakulás folyamatában az egyiptomi nép számíthat a nemzetközi közösség segítségére és együttműködésére. A tárca jelezte: aggodalommal tölti el, hogy az egyiptomi nép jogos követelése eddig csak részlegesen teljesült.

Egyiptomban haladéktalanul meg kell kezdeni a politikai, társadalmi és gazdasági reformok kidolgozását és bevezetését; elengedhetetlen az alapvető szabadságjogok maradéktalan betartása és az erőszaktól való tartózkodás - olvasható a kommünikében.

A minisztérium emlékeztetett: Egyiptom Magyarország kiemelt gazdasági partnere a térségben. Arra számítunk, hogy a mostani helyzet megnyugtató rendezése után Egyiptom ismét kiszámítható és stabil ország lesz, regionálisan pedig megtartja kiegyensúlyozó, a közel-keleti békefolyamatban játszott aktív és pozitív szerepét - tartalmazza a közlemény.

A Külügyminisztérium ismételten felhívta a magyar állampolgárok figyelmét: a helyzet javulásáig, a közrend és a közbiztonság teljes helyreállításáig nem javasolt az utazás Egyiptomba.

Kapcsolódó elemek