Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Nemzet: Hol kötött ki a 700 százalékos profit?

Mint a lap Hétszer vidd címmel közölt oknyomozó írása alcímében fogalmaz, kész bűnügyi regénnyé alakult az orosz regionális fejlesztési minisztérium átköltöztetése.


Dátum: 2011-02-12 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:12:49.865537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Vedomosztyi nevű gazdasági lap az AP hírügynökség híre alapján beszámol az eladásban közreműködő magyar közhivatalnokok ellen indult budapesti eljárásról. A lap megemlíti, hogy az épület 2008 márciusában cserélt gazdát 21,3 millió dolláros áron (kb. 3,5 milliárd forint), miközben a piaci értékét 52 millió (kb. 8,5 milliárd forint) dollárra becsülték. A magyar állammal üzletelő cég az Air Diamond nevű offshore társaság volt.

Az orosz regionális fejlesztési minisztérium szóvivője, Alekszej Csernyisev a lapnak megerősítette, hogy a 17 600 négyzetméteres épületet a minisztérium 2009-ben szerezte meg, mégpedig 3,5 milliárd rubelért (kb. 21 milliárd forint) - írja a szombati Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat.

Kapcsolódó elemek