Jelentős létszámbővítés a maffiaellenes központnál
Közel négyszeres létszámbővítés, kiterjesztett hatáskör és különleges védelem az ott dolgozóknak. Ezeket az elképzeléseket is tartalmazza az a terv, amelyet a Belügyminisztérium készített a maffiaellenes központ néven is ismert Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZBEKK) fejlesztéséről - tudta meg a Magyar Nemzet.
Dátum: 2011-02-12 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:12:50.242610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rendvédelmi forrásokból úgy a lap úgy értesült: az első Orbán-kormány hivatali idején a szervezett bűnözéssel összefüggő titkosszolgálati és rendőrségi információk összegyűjtésére, elemzésére, és az arra illetékesekkel történő megosztására létrehozott szervezet átalakítás előtt áll.
A tárca tervei szerint a jövőben legalább százzal többen dolgoznának a központban, és a nagy léptékű számítástechnikai és műszaki fejlesztés után az eddig ellátott feladatok mellett az úgynevezett utasellenőrzés, az országban tartózkodó külföldiekkel kapcsolatos bűnügyi nyilvántartás működtetése is a szervezet dolga lenne. A létszámfejlesztés elsődleges célja az elemző-értékelő munka kiterjesztése, a beérkező információk hatékony és gyors kezelése - írja a szombati Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat.