A gazdasági tervekről is beszélni fog Orbán Viktor
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka. Orbán Viktor a Fidesz frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint beszél majd a kormány elé kerülő gazdasági javaslatcsomagról is.
Dátum: 2011-02-13 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:12:53.727225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A korábbi nyilatkozatok szerint februárban készül el azoknak a szerkezeti átalakításoknak, strukturális reformoknak a terve, amelyek 600-800 milliárd forint megtakarítást hoznak majd a költségvetésnek.
A nemzetgazdasági miniszter által javasolt idei, 250 milliárd forintos stabilitási tartalékról már döntött a kormány. Az összeg nagyobb részét a minisztériumi költségvetésekből zárolja a kabinet, de 16 milliárd forintos egyenlegjavulást szeretne elérni a munkaerő-piaci alapnál, és 10 milliárd forinttal csökkenti a fogyasztói árkiegészítéseket.
Vita a nemzeti bankról szóló törvény módosításáról
A 2006-os őszi tömegoszlatások ügyében kizárólag rendőri tanúvallomásokra alapuló bírósági ítéletek semmisségéről szóló törvényjavaslat, valamint az új alkotmány szabályozási elveiről szóló indítvány is napirendre kerül a hétfőn kezdődő parlamenti ülésszakon.
Az előzetes napirend szerint a nemzeti bankról szóló törvény módosításának vitája már hétfőn megkezdődik: a kormány úgy módosítaná a jogszabályt, hogy a jövőben a monetáris tanács tagjait a jegybankelnök és az alelnökök kivételével a parlament szakbizottságainak javaslatára az Országgyűlés válassza meg. Jelenleg a négy külsős tag közül kettőt a miniszterelnök, kettőt pedig a nemzeti bank elnöke jelölhet.
Lefolytatja a parlament a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal hatáskörének bővítésére vonatkozó törvényjavaslat vitáját is, amely alapján a Kehi a magánkasszák gazdálkodását is vizsgálhatná.