Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

El kellene kezdeni kormányozni

Előbb utóbb el kell kezdeni kormányozni, döntéseket kell hozni. A Medgyessy-kormány azonban még mindig választási kampányt folytat - jelentették ki politológusok, "A kormány egy éve" című, a XXI. század Intézet által rendezett pénteki budapesti tanácskozáson.


Dátum: 2003-05-31 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:52.686915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elhibázott gazdaságpolitika

Először közgazdasági szempontból elemezte Cséfalvay Zoltán és Csaba László a Medgyessy-kormány egyéves tevékenységét.

Csévalvay Zoltán elmondta: az elmúlt egy évben a kormány sodródott az eseményekkel, aminek súlyos következményei lehetnek. A kormányváltás után a gazdaságpolitika fő célkitűzése az Orbán-kormány eredményeinek lerombolása volt: megszüntették a Széchenyi Tervet, leállították az autópálya építéseket, visszafogták a lakástámogatási rendszert. Súlyos vészjelként értékelte a versenyképesség csökkenését és a külföldi működő tőke beáramlásának visszaesését. A következtetést levonva kiemelte: ideológiával nem lehet a gazdaságpolitikát helyettesíteni.

Csaba László közgazdász kiemelte abba kellene hagyni a kampányt, kormányozni kellene, felelős gazdaságpolitika folytatása mellett. Hangsúlyozta a Medgyessy-kormány a problémák kezelését olcsó hitelfelvétellel akarja megúszni.

Ad hoc kormányalakítás

Kiss Elemér szerint a Medgyessy-kormány első száz napjában a legnagyobb nehézséget az Orbán Viktor vezette kabinet utolsó száz napja okozta, Kiss Elemér, a Medgyessy-kormány első kancelláriaminisztere úgy vélekedett, hogy az előző kabinet kormányzásának utolsó napjaiban tett garanciavállalásaival komoly gondot okozott az új kormánynak.

Az Orbán-kormány hivatali ideje alatt a Miniszterelnöki Hivatalt vezető Stumpf István aláhúzta: a kormányváltásnál semmilyen alkotmányellenesség nem történt, az intézkedésekkel, csupán a létrehozott értékeket akarta megvédeni az előző kormány. Hozzátette: nem lehetett olyan szűk a mozgástér, ha 300 milliárd forintot szét tudott osztani a jelenlegi kabinet.

Kifogásolta, hogy az Országgyűlés ülésnapjai a hét elejére esnek, és az ígéretekkel ellentétben kormánypárti képviselők is interpellálnak. A főtisztviselői karról szólva megjegyezte, hogy a kormányváltás után lényegében minden tárcánál főosztályvezetői szintig "tisztogatás folyt", ezzel megfélemlítették a közigazgatásban dolgozókat. A Miniszterelnöki Hivatalt, valamint az egész kormányzati struktúrát ad hoc jelleggel alakították ki. A kormányfő csak a mostani kormányátalakítás után tudta elképzeléseit megvalósítani.

A jövőépítéssel kapcsolatosan Stumpf István elmondta, hogy komoly lemaradások vannak, példaként az ország európai uniós csatlakozásra történő felkészülését említette.

Tények helyett, "életérzés kampány" folyt

Somodi Imre szerint az EU-kampány tekintetében az igeneket számítva túlteljesítés, a részvétel tekintetében alulteljesítés történt. A jövőre nézve úgy vélekedett, az emberek számára érthető módon meg kell magyarázni miért jó nekik az EU és meg kell teremteni egy európai Magyarország látszatát.

Navracsics Tibor a kormány zavaros EU politikájára hívta fel a figyelmet: megszüntették a PHARE minisztériumot, most EU - ügyekkel foglalkozó minisztert neveztek ki, folyamatos hatásköri viták vannak, amiből a külügyminiszter sem marad ki. Az uniós kampány során nem valósult meg a hiteles és hatékony tájékoztatás, nem volt társadalmi vita. Kiemelte: Magyarország már most európai ország.

Elégséges a kormánynak

Lehangoló a kormány gazdaság - és szociálpolitikája, ugyanis válság esetén csak megszorításokra gondol, az ország érdekeit aláveti a nemzetközi szervezeteknek - mondta Fricz Tamás a kormány egyéves munkáját politológiai szempontból értékelve. A Medgyessy-kabinet tagjai nem felelnek meg az általuk hangoztatott szociáldemokrácia szellemiségnek. Meghatározó a bosszúálló szemlélet, az Orbán-kormány állandó hibáztatása - emelte ki a politológus. Hozzátette: az elmúlt hetek kormányátalakításától azt várja, hogy a pártállami keményvonalasok helyett a konszenzuskereső politikusok kerülnek előtérbe.

Előbb utóbb el kell kezdeni kormányozni, döntéseket hozni - húzta alá Schlett István. Megpróbált választ találni arra, hogy miért nem kormányozott eddig a kormány. Egyrészt politikai megfontolásokból, ugyanis a választási kampány még nem ért véget, a kampánylogika határozza meg a kabinet tevékenységét. Másrészt a miniszterelnök tétova, bizonytalan valamint a két kormányzópárt egymásra utalt, az MSZP-n belül összeegyeztethetetlen problémák vannak.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek