Tavaszi ülésszak: fókuszban az alkotmányozás
Az új alkotmány elfogadását nevezi az Országgyűlés 2011. évi tavaszi ülésszaka legfontosabb feladatának a parlamenti munkarendről elfogadott állásfoglalásában a házbizottság, amely három szakaszra osztja a törvényhozás munkáját.
Dátum: 2011-02-14 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:02.407981, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Parlament honlapján megtalálható állásfoglalás értelmében az alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat tárgyalása ezen a héten kezdődik el. Az új alaptörvény-javaslatot a március 21-ével kezdődő héten kezdenék el megvitatni a képviselők, a zárószavazás április 18-án lenne.
A harmadik szakaszt pedig az új alkotmány hatályba lépésével összefüggő, illetve más törvényjavaslatok tárgyalásának időszaka képezi: ez április 26-án, húsvéthétfő után egy nappal kezdődne, és június közepéig tartana - derül ki az állásfoglalásból, amely szerint április 25-én nem is lenne ülés.
A COSAC - az uniós tagállamok nemzeti parlamentjei európai ügyekkel foglalkozó bizottságainak - május végi ülése miatt az már eldőlt, hogy a Ház a május 30-ával kezdődő héten nem ülésezik. Az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására a Házbizottság döntése alapján hetente, a plenáris ülés első ülésnapján, a napirendi javaslat szerinti időpontokban kerítenek sort.