Általános tisztújítást tartanak az egészségügyben
Általános tisztújítást tartanak az állami egészségügyi intézményekben - mondta az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn újságíróknak annak kapcsán, hogy a nemzeti erőforrás miniszter a múlt héten mintegy húsz egészségügyi intézet csaknem harminc vezetői posztjára írt ki pályázatot.
Dátum: 2011-02-14 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:06.233168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szócska Miklós azt mondta: a szaktárca úgy döntött, hogy általános tisztújítást tartanak az általuk felügyelt, általuk fenntartott intézményekben. Hangsúlyozta: az intézetvezetők közül "többen nyugodtan alhatnak", mert nagyon jó munkát végeztek és szakmai programjukkal egyetért a tárca, őket megerősítik pozíciójukban. Vannak viszont olyan intézmények, ahol működési zavarok tapasztalhatók, itt változásra van szükség - tette hozzá. Az intézkedés részleteiről az államtitkár kedden hivatalában egyeztet az érintett intézetvezetőkkel.
Arra a kérdésre, hogy minderre miért most van szükség, Szócska Miklós azt mondta: egyrészt a törvény most ad erre lehetőséget, másrészt most komoly átalakítás alatt áll az egészségügy. Közlése szerint azok számára, akik nem a jelenlegi egészségügyi kormányzattól kapták a kinevezést, ez egy komoly megerősítés lehet. Úgy fogalmazott: olyan csapattal állnak fel, amelynek tagjaival együtt tudnak dolgozni a jövőben.
Az államtitkár közölte: egy kivétellel minden olyan tisztségre pályázatot írtak ki, ahol erre törvényi kötelezettség, lehetőség volt. Az egyetlen kivétel az Országos Onkológiai Intézet szakmai vezetői tisztsége, amelyet Kásler Miklós tölt be. Szócska Miklós ezt azzal magyarázta, hogy egy tízmilliárd forint feletti értékű uniós onkológiai fejlesztési program "ment végig" az országon, ennek az elfogadása az elmúlt néhány hónapban is megerősítést nyert, s ezt nem kívánták egy pályáztatási procedúrával veszélyeztetni. Az államtitkár azt is elmondta, több érintettet telefonon előre tájékoztatott a tervezett intézkedésekről. Akiket nem tudott elérni, azoktól pedig ezúton is, valamint kedden is elnézést kér.
Az Egészségügyi Közlöny legfrissebb számában mintegy harminc vezetői állást hirdettek meg. A nemzeti erőforrás minisztere pályázatot írt ki egyebek mellett az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, az Országos Sportegészségügyi Intézet, az Országos Vérellátó Szolgálat, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, s az Állami Szívkórház Balatonfüred főigazgatói tisztségének betöltésére. A kiírásban szerepel a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet, az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet, az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet, továbbá az Országos Vérellátó Szolgálat vezetői posztja is.
A pályázati határidő minden esetben a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán való megjelenést követő 30. nap, a pályázatokat 60 napon belül elbírálják. Az állások az elbírálást követően azonnal betölthetők.