Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazánk üdvözli a szudáni népszavazás békés megtartását

Magyarország az EU tagállamaként és a Tanács soros elnökeként üdvözli, hogy a dél-szudáni területek önrendelkezéséről tartott népszavazást békésen és hitelesen tartották meg, egyúttal felszólítja a feleket, hogy tartózkodjanak az erőszaktól az átmenet idején - közölte a Külügyminisztérium hétfőn.


Dátum: 2011-02-14 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:11.970314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárca közleményében azt írta: a referendum a szudáni kérdés hosszú távú rendezését szolgáló átfogó békemegállapodás fontos mérföldköve, amelynek pontos végrehajtása mellett Magyarország továbbra is elkötelezett.

Erejéhez mérten Budapest a jövőben is hozzá akar járulni a békés átmenethez, és felszólítja a feleket, hogy tartózkodjanak az erőszaktól és a megfélemlítéstől - emelték ki. Hozzátették: Magyarország a minél szélesebb demokratikus intézményrendszer kiépítésében és az újonnan létrejövő államalakulatok gazdasági függetlenségének megteremtésében érdekelt mind az északi, mind pedig a déli országrészben.

A Szudánban január 9. és 15. között megrendezett függetlenségi népszavazás hivatalos végeredménye megerősítette: a déli országrész lesz Afrika legfiatalabb állama. A referendumot a 2005-ben aláírt, az északi és déli területek közötti polgárháborút lezáró békemegállapodás értelmében tartották meg. Az évtizedeken át tartó véres háború alatt a déli milíciák között is rendszeres harcok dúltak, és félő, hogy a következő hónapokban, Dél-Szudán hivatalos - július 9-én esedékes - függetlenedésének előkészületei során újra felszínre kerülnek a milíciák közötti ellentétek.

Múlt pénteken egy katonai szóvivő közölte: legkevesebb 105 ember halt meg Dél-Szudánban egy hét alatt a hadsereg és lázadók közötti összecsapásokban, annak ellenére, hogy január elején tűzszünetet kötöttek egymással a felek.

Kapcsolódó elemek