Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Vegyenek részt az alkotmányozásban!

Azokat az egykori kormánypárt képviselőit is nyugodtan kell végighallgatni, akik az elmúlt években a hatalommal való nyers visszaéléssel tüntették ki magukat, és most bennünket emlékeztetnek a törvényességre - mondta Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájában.


Dátum: 2011-02-14 20:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:16.195907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP-s Gúr Nándor arról beszélt, hogy rengeteg jogszabályt fogadott el a parlament, azonban a kormány sokakkal elfelejtett konzultálni. A szocialista képviselő azt kérdezte: hagyja-e a minisztereinek, hogy "Önt megtévesztő folyamatokat hajtsanak végre?"

Orbán Viktor miniszterelnök úgy válaszolt: az új alkotmány elfogadásakor a szocialista képviselő által említett viták nyugvópontra fognak jutni, és a magyar törvényességet érő kritikák okafogyottá válnak. Azt is mondta: azokat az egykori kormánypárti képviselőket is nyugodtan kell végighallgatni, "akik az elmúlt években a hatalommal való nyers visszaéléssel tüntették ki magukat, és most bennünket emlékeztetnek a törvényességre".

Az ellenzék vegyen részt az alkotmányozásban

Harangozó Tamás szocialista képviselő az azonnali kérdések órájában azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy mi történt vele az elmúlt 20 évben. Akkor bátran állt ki a diktátumok ellen a demokráciáért, ma - az MSZP-s politikus szerint - korlátozzák a sajtó szabadságát, megalázzák a rendőrséget és a bíróságokat is.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy válaszolt: egy életútját bemutató interjúban szívesen elmondja, mit tapasztalt az elmúlt 20 évben. Azt ajánlja, hogy vegyenek részt az alkotmányozásban, hogy a kezük nyoma ott legyen a jövőn. Erre nem volt lehetőség a 80-as évek végéig - tette hozzá.

Az alkotmány előkészítése a Parlament feladata

A szocialista Bárándy Gergely azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy az alkotmány koncepciójával kapcsolatban mi a véleménye. Elmondása szerint az eseti bizottsághoz megérkezett a közjogi méltóságok álláspontja, de a miniszterelnöké nem, ezért nem tudni, hogyan vélekedik a kérdésről.

Orbán Viktor úgy válaszolt, egyetért azzal, hogy az alkotmány előkészítése nem a kormány, hanem a Parlament feladata, de ez nem zárja ki azt, hogy szakértőket kérjen fel. Álláspontját megtudhatja az MSZP, ha részt vesz az alkotmányozási folyamatban, mivel képviselőként a miniszterelnök részt fog venni a vitában.

Kapcsolódó elemek