Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Göncz nem támogatta gyógyszergyártó cégek vásárlási szándékát

Két nagy magyar gyógyszergyártó cég, az Egis Nyrt. és a Richter Gedeon Nyrt. közösen lépett fel azzal a szándékkal, hogy megvásárolja a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületét, és az akkor még Göncz Kinga által vezetett Külügyminisztériumhoz fordultak 2006 nyarán, jelezve vételi szándékukat. Azonban Göncz válaszlevelében eltanácsolta a gyógyszergyártókat, és azt kérte tőlük, forduljanak a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz (KVI), mert ők foglalkoznak az ingatlan értékesítésével. A KVI azonban válaszra sem méltatta a két kiemelkedő hazai céget - írja a Magyar Nemzet.


Dátum: 2011-02-15 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:18.006843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet értesüléseit a két gyógyszergyártó cég is megerősítette. Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon kommunikációs igazgatója a lapnak felidézte: cégük hosszú évek óta bérelt irodákat a kereskedelmi kirendeltség épületében, és amikor értesültek arról, hogy az ingatlant értékesíteni akarják, az Egisszel közösen a Külügyminisztériumnál jelezték vételi szándékukat.

Göncz Kinga valóban a KVI-hez küldte őket, ahonnan viszont semmilyen választ nem kaptak, így végül a konkrét ajánlattételig sem jutottak el - olvasható a Magyar Nemzetben, amelyből további részleteket is megtudhat.

Kapcsolódó elemek