Húsz éves a visegrádi csoport
Ünnepi, de azért gazdag munkaprogrammal teli kibővített miniszterelnöki csúcstalálkozót tartanak kedden Pozsonyban a visegrádi négyek.
Dátum: 2011-02-15 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:21.465939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két részből álló csúcstalálkozót a visegrádi csoport megalakulásának 20. évfordulója alkalmával rendezi meg a szlovák kormányhivatal. A visegrádi országok kormányfői - Iveta Radicová szlovák, Petr Necas cseh, Orbán Viktor magyar és Donald Tusk lengyel miniszterelnök - mellett a találkozón részt vesz Angela Merkel német és Werner Faymann osztrák kancellár, illetve Mikola Azarov ukrán kormányfő is.
A visegrádi kormányfők a csoportosulás megalakulásának két évtizedes jubileuma alkalmával várhatóan egy közös nyilatkozatot is elfogadnak, amelyben röviden értékelik az elmúlt időszak eredményeit, a V4-ek nemzetközi pozícióját, és vázolják napjaink legfőbb kihívásait, valamint a jövőbeni legfontosabbnak tartott feladatokat is.
A pozsonyi találkozó két részből áll majd. Az elsőben a négy visegrádi ország miniszterelnöke megvitatja a csoport együttműködésének időszerű kérdéseit, különös tekintettel az Európai Unióra, valamint néhány európai témát. A második részben a négy visegrádi kormányfő és a hozzájuk csatlakozó német és osztrák kancellár, illetve ukrán kormányfő megvitatják az energiabiztonság témáját, a szomszédságpolitikát és a regionális együttműködésben szerzett tapasztalatokat. Ezt a megbeszélést több mint kétórásra tervezték, ami jól mutatja a napirendi témák fontosságát.
A csúcstalálkozó után a résztvevők közös sajtóértekezletet tartanak, amelyen tájékoztatnak megbeszéléseik tartalmáról és eredményeiről. A nyilvánosságra hozott napirend szerint a hivatalos megbeszélések után a magas rangú politikusokat a szlovák miniszterelnök díszvacsorán látja vendégül.
Tavaly július elsejétől idén június 30-ig Szlovákia tölti be a visegrádi csoport elnöki tisztségét, ezért kerül sor a jubileumi ülésre a szlovák fővárosban.