Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bulgária szakíthat az IMF-fel

Az IMF hitelprogramja nélküli is képes programját jövőre végrehajtani Bulgária, feltéve ha gazdasága továbbra is a mostani jó teljesítményét tudja nyújtani. Erről a bolgár pénzügyminiszter beszélt a hét végén. Milen Velcsev úgy fogalmazott, hogy kormányának nem áll szándékában új megállapodást kötni a pénzügyi szervezettel, ha a jelenlegi 300 millió dolláros hitelmegállapodás lejár.


Dátum: 2003-06-01 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:55.503285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elemzők szerint a "szakítás az IMF-fel" nagyobb gazdasági szabadságot adhat Szófiának, hiszen az IMF-nek eddig komoly beleszólása volt a gazdaságpolitikai döntésekbe a balkáni országban. A pénzügyminiszter véleménye pedig az, hogy az IMF-től való függetlenedés határozott jel lenne a befektetők felé, hogy az ország felzárkózóban a jobban teljesítő uniós jelöltekhez. Bulgária tavaly 4,8 százalékos gazdasági növekedést ért el, s maga az IMF jelezte, hogy erre az évre a növekedés még 5 százalékos is lehet. Az ország túlteljesítette az IMF elvárásait, s az idei év első negyedében költségvetésének többlete 110 millió levét ért el, jóllehet eredetileg több mint 300 millió hiányt tartottak valószínűnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek