Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új fővárosi kulturális tengely koncepciója készül

A budai Vártól a Városligetig húzódó új kulturális tengely előkészítését kezdte meg a kormány; az Andrássy-negyed koncepciójába illeszkedik majd a Szépművészeti Múzeum bővítése is - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a kultúráért felelős államtitkár.


Dátum: 2011-02-15 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:29.172249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szőcs Géza hangsúlyozta: Budapest belvárosának "újrafogalmazását" tágabb kontextusban, a rendelkezésre álló források és feladatok számbavételével kell elvégezni, ezért állította le a kormány a közelmúltban a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítésének előkészületeit. Mint hozzátette, a kulturális fejlesztési célokat 10 év távlatában meghatározó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kulturális Államtitkárságának felügyelete mellett készülő új koncepció 2011 végéig elkészül, választ adva a Szépművészeti Múzeum bővítésének mikéntjére is.

Az Andrássy-negyedben kiemelt szerepet kap az Ötvenhatosok tere: a Műcsarnok mögötti területen elhelyezhető többek között a Szépművészeti Múzeum új épülete, de a Dózsa György útra költözhet a Magyar Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum vagy létrejöhet itt egy nemzeti fotográfiai múzeum is - sorolta az elképzeléseket Szőcs Géza, kiemelve: ezek egyelőre csak felvetések, döntés még nem született.

A Szépművészeti Múzeum által öt éve tervezett térszint alatti szárny előkészületeinek leállításával kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta: a döntés "nem pofon a múzeumnak". A bővítés szükségességét a kormány is elismeri, előbb azonban a tágabb kereteket kell meghatározni, majd ebbe illeszteni az egyes intézmények projektjeit - fejtette ki.

Mint Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta, az intézmény bővítése nem állt le: a múzeum Ötvenhatosok terén felépítendő új épülete "vonzó alternatíva" tud lenni, mert az Ajtósi Dürer sorig terjedő hatalmas, kihasználatlan területen akár a berlini Museuminselhez hasonló új kulturális tengely jöhet létre. Az MTI kérdésére válaszolva a főigazgató hozzátette: természetesen meg kell vizsgálni a tervezett épületek és a már a környéken álló múzeumok viszonyát, és az Andrássy-negyed tervei nem jelenthetik a Szépművészeti 105 éves főépülete funkcióbővítésének vagy műemléki rekonstrukciójának leállítását.

Mint elmondta, az új kulturális koncepcióhoz rendelkezésre álló európai uniós forrásokat 2013 végéig lehet felhasználni, ezért még 2011-ben el kell készülniük a terveknek, melyek alakításában a kormányzat felkérésére a Szépművészeti Múzeum is részt vállal. Baán László beszámolója szerint a múzeum rövidesen bezárt volna a térszint alatti szárny építése miatt, így október végéig nem készítettek elő új időszaki kiállításokat. A beruházás leállítása után azonban megkezdték egy, a Szépművészeti egyiptomi gyűjteményére támaszkodó időszaki tárlat előkészítését, és egy másik kiállításról is tárgyalnak egy külső intézménnyel - árulta el, hozzáfűzve: nem marad el a 2012 végére tervezett, nagyszabású Cézanne-kiállítás sem.

Újságírói kérdésre válaszolva Szőcs Géza közölte: az új kulturális negyed koncepciójában felvetődött a Rákosi-rezsim által lerombolt Regnum Marianum templom visszaépítése, és az államtitkár véleménye szerint az ott álló 56-os emlékmű is más helyszínre kerülhetne.

Szőcs Géza az MTI kérdésére elmondta: az Andrássy-negyed készülő terveiből nem zárták ki a Szépművészeti térszint alatti bővítését sem. Mint hozzátette, az új kulturális tengely nem ütközik a Nyugati pályaudvar mögött, a Podmaniczky utcánál tervezett másik múzeumi negyed koncepciójával sem, sőt, a két elképzelés kiegészíti egymást.

Kapcsolódó elemek