A kormány a héten tárgyalja a szerkezeti reformprogramot
A magyar kormány a héten tárgyalja első olvasatban a szerkezeti reformok programját - közölte a nemzetgazdasági miniszter kedden Brüsszelben.
Dátum: 2011-02-15 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:33.191332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Matolcsy György, miután ellátta az elnöki teendőket az uniós országok pénzügyminisztereinek tanácskozásán, Olli Rehn pénzügyi EU-biztossal közösen tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta: az első olvasatbeli megvitatás után a magyar kormány a programról tájékoztatja Brüsszelt, és kikéri a véleményét. Ezután - még a hónap végéig - meghozzák a programmal kapcsolatos kormányzati döntéseket.
Matolcsy szerint a tavaly hozott "szokatlan, de sikeres" magyar intézkedések nyomán az ország költségvetési egyensúlya - az éves hiány 3 százalék alatt tartása - 2012-ig biztosított, a középtávú időszakra, 2013-2014-re nézve azonban már szerkezeti reformprogramot kell megvalósítani az egyensúly fenntartása érdekében. Már a 2012-es költségvetésben is strukturális jellegű, tehát állandó, fenntartható megtakarításoknak, illetve bevételi többleteknek kell szerepelniük - tette hozzá.
Olli Rehn a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy várakozásai szerint hamarosan megkapja a magyar kormányzattól a fiskális konszolidáció és a szerkezeti reformok programját. Úgy fogalmazott, hogy "építő szellemű" eszmecserét folytat magyar partnereivel. Magáról a pénzügyminiszteri ülésről Matolcsy elmondta: az uniós gazdasági kormányzás megteremtését, illetve a nemzeti költségvetéseknek a közös célokkal való összhangba hozását - az úgynevezett európai szemesztert - illetően a tagállami kormányokat képviselő tanács "tartja a határidőket".
A keddi ülésen - közölte - áttekintették azt a 11 nyitott kérdést, amelyet meg kell válaszolni a gazdasági kormányzás kialakításához szükséges hat uniós jogszabály végleges megszövegezése előtt. Ezek közül egyben - a váratlan bevételek, illetve költségek kezelésének a kérdésében - sikerült megállapodásra jutni. A többi nyitott kérdés közül majdnem mindegyikben jelentősen közeledtek az álláspontok - közölte Matolcsy György. Mint mondta, egy kérdésben, az adósságszámítás módszertanában továbbra is viták vannak.
Az EU soros elnökségét ellátó Magyarország nemzetgazdasági minisztere elmondta: úgy döntöttek, hogy a makrogazdasági párbeszédet integrálják az európai szemeszter folyamatába. Együttműködésre hívják a munkaadókat és a munkavállalókat képviselő intézményeket, az eredeti határidőket előbbre hozva a költségvetési tervezés korábbi szakaszában kívánják bekapcsolni őket a folyamatba, fajsúlyosan figyelembe kívánják venni véleményüket.
A magyar miniszter megállapította, hogy az európai gazdasági légkör ma jobb, mint egy vagy fél évvel ezelőtt. Olli Rehn idézte azokat a legfrissebb adatokat, miszerint az európai gazdaság továbbra is növekszik, bár a növekedés üteme valamelyest mérséklődik. Matolcsy György az esetleg megugró infláció veszélyét "első számú közellenségnek" nevezte. Matolcsy - anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna - elmondta, hogy a miniszteri tanácskozáson szót ejtettek adózási kérdésekről is. Mint megjegyezte, fontos, hogy minél inkább visszaszoruljon az adóelkerülés. Mi, pénzügyminiszterek, szeretjük a költségvetési bevételeket - fűzte hozzá.
Matolcsy elmondta: a miniszterek nyugtázták az észak-afrikai demokratizálódási folyamatokat, és bizakodóan szóltak arról, hogy kiszélesedhet a demokrácia. Kérdésre válaszolva közölte: a Mubarak-rendszer vezetőihez köthető, külföldön elérhető javak befagyasztásának kérdéséről nem volt szó a pénzügyminiszteri ülésen. Ez, ha indokolttá válik, a külügyminiszterek tanácsának a hatáskörébe tartozó kérdés - tette hozzá magyarázatként.