A semmisségi törvényre már 2007-ben szükség lett volna
Balsai István szerint a rendőrség becsületének helyreállítása is szükségessé teszi a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggésben hozott, kizárólag rendőri jelentésre, illetve tanúvallomásra alapozott bírósági ítéletek semmisségét kimondó törvényjavaslatának elfogadását.
Dátum: 2011-02-15 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:35.637206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus, a 2006 őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott az indítvány expozéjában kedden a parlamentben azt mondta: ezt a törvényt már négy évvel ezelőtt meg kellett volna hozni, az akkori parlamenti erőviszonyok azonban nem adtak lehetőséget arra, hogy az Országgyűlés megfelelő választ adjon a Budapest utcáin történt gyalázatos eseménysorozatra.
Hozzátette: tudja, hogy a rendőrszakszervezetek tiltakoznak javaslata ellen, véleménye szerint azonban akkor kellett volna felemelniük a szavukat, amikor a rendőrség hírnevén folt esett.