Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A V4 mára "erős politikai márka" lett

A visegrádi országok (V4) csoportjának megalakulásával az együttműködés lépett a korábbi rivalizálás, a konfliktusok helyébe - hangzott el a V4-országok budapesti nagyköveteinek és két volt magyar külügyminiszter részvételével tartott konferencián kedden.


Dátum: 2011-02-15 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:38.428087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Közép-Európai Egyetem (CEU) által szervezett eseményen Jeszenszky Géza, aki a V4 (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) megalakulásakor volt Magyarország külügyminisztere, azt mondta: annak idején a szövetségnek sokan nem jósoltak nagy jövőt. A visegrádi országok célja az volt, hogy a Szovjetuniótól elszakadva, az európai integrációhoz közeledve együttműködjenek, tapasztalatot cseréljenek, és ezt a törekvésüket az 1335-ös visegrádi királytalálkozó történelmi emlékével kapcsolták össze - fejtette ki.

Azt mondta, a V4 ugyan nem formális szervezet, mégis hatékonyan működik, ennek az az oka, hogy létrehozói elkötelezettek voltak a demokrácia és az emberi jogok védelme mellett. A szövetség megteremtését több ország üdvözölte, különösen az Egyesült Államok és a Benelux-államok fogadták kedvezően - tette hozzá. Jeszenszky Géza hangsúlyozta: a V4 országai külön-külön sebezhetőek, együtt viszont erősek, ezért uniós tagállamokként is össze kell tartaniuk.

A V4 országai felismerték, nemcsak a múltjuk hasonló, hanem a céljaik is - mondta az együttműködés létrejöttéről szólva Peter Weiss budapesti szlovák nagykövet. Jelenleg Szlovákia tölti be a V4 soros elnöki posztját. A diplomata szerint a V4 mára "erős politikai márka" lett az egész világon, tagjai aktívan részt vesznek az EU döntéshozatalában.

Mint mondta, a V4 már a kezdetektől kereste a kapcsolatot más, környező országokkal. A jövőben olyan célokért dolgozhatnak együtt, mint az energiabiztonság, a gazdasági növekedés vagy a béke és a szolidaritás - jegyezte meg.

Balázs Péter volt külügyminiszter szerint a közvélemény azért támogatja a V4-et, mert önkéntes alapon, nem kényszer hatására létrejött szövetség. Néhány uniós tagállam "kényelmetlennek" tartja a visegrádi együttműködést - jelentette ki, hozzátéve, ez is bizonyítja a V4 jelentőségét. Úgy vélte ugyanakkor, hogy a visegrádi országoknak bátrabbnak kellene lenniük, szorosabbra kellene fűzniük kapcsolataikat.

A visegrádi országok 40 évig kényszer hatására működtek együtt, majd többen inkább a nyugati államokhoz húztak volna - emlékeztetett Helena Bambasová budapesti cseh nagykövet. Hozzáfűzte: a régióban versengés indult, hogy melyik ország lesz elsőként az EU, illetve a NATO tagja. Később az országok felismerték, hogy hatékonyan működhetnek együtt, az EU-tagság pedig még intenzívebbé tette kapcsolataikat - vélekedett.

Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet a V4 gazdasági jelentőségét emelte ki, és hangsúlyozta: ez az együttműködés "tökéletes példája", mintául szolgálhat más országoknak is.

A visegrádi országok elnevezést Václav Havel, Csehszlovákia köztársasági elnöke, Antall József magyar miniszterelnök és Lech Walesa lengyel elnök találkozóján választották egy 1991. február 15-én, Visegrádon tartott eseményen. A találkozón a politikusok nyilatkozatot írtak alá, hogy a három (Csehszlovákia 1993 januári kettéválásával, az önálló Szlovákia létrejöttével négy) ország szorosan együttműködik az európai integráció felé vezető úton.

Kapcsolódó elemek