Cser-Palkovics: Több jelentős fejlesztés kezdődik idén
Székesfehérvár biztonságos működését garantáló, a jelenlegi állapot szerint 3,8 milliárd forintos hiánnyal, 34,5 milliárd forint főösszegű költségvetés-tervezetet terjesztett elő, s azzal egy időben február 24-re kezdeményezte az azt megvitató közgyűlés összehívását - jelentette be sajtótájékoztatón a város polgármestere kedden.
Dátum: 2011-02-15 20:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:39.483799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cser-Palkovics András (Fidesz) elmondta, hogy nehéz év elé néz az önkormányzat, de intézményrendszerének működése, a közalkalmazottak valamennyi béren kívüli juttatása biztosított lesz.
A büdzsétervezet szerint a korábbinál többet költ a város egészségügyi ellátásra, megfelelő összegű forrást biztosít szociális támogatásokra, valamint jelentős fejlesztések is megvalósulnak. A költségvetés bevételei - a gazdasági válság hatására - elmaradnak a korábbi években megszokottól. Iparűzési adóból 9,6 milliárd forint bevétellel számol az önkormányzat.
A városi adóreform részeként, új adónemként márciustól bevezetésre kerülő építményadóból - amely a Saára Gyula útfelújítási program alapját képezi majd - mintegy 330 millió forintra számít az önkormányzat. A költségvetés-tervezet fontos célként jelölte meg, hogy ne nőjön a város adósságállománya, amely jelenleg 18,5 milliárd forint.
Az idén jelentős adósságszolgáltatásra kényszerül az önkormányzat: meg kell kezdenie több korábbi fejlesztésre - köztük a panelprogram, a játszótér felújítások, s a "Szemünk fénye" program fedezetére - az előző önkormányzat által felvett hitelek törlesztését, amire 2,2 milliárd forintot kell költenie.
Cser-Palkovics András arról is tájékoztatott, hogy az idei költségvetésből több jelentős fejlesztés megvalósítása kezdődik meg, illetve fejeződik be. A belváros rehabilitációs programja keretében elkészül a Hiemer-ház felújításának harmadik üteme, hozzálátnak a Fő utca felújításához, s európai uniós támogatással megkezdik a hiányzó szennyvízcsatorna-hálózat építését. Új csapadékvíz főgyűjtő csatorna készül el, s korszerűsítenek egy bölcsődét és egy orvosi rendelőt. A polgármester elmondta, hogy a bevételek függvényében év közben módosítani lehet a büdzsét.