Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korlátozzák a kisteherautók szennyezőanyag-kibocsátását

Megszavazta az Európai Parlament keddi plenáris ülésén azt az uniós jogszabályt, amelynek értelmében az EU-ban felső korlátot szabnak a kisteherautók szennyezőanyag-kibocsátásának.


Dátum: 2011-02-16 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:40.164354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érintett járművek (teherrel együtt legfeljebb 3,5 tonnás teherautók és furgonok) szén-dioxid-kibocsátása 2017-től kilométerenként 175 grammnál nem lehet nagyobb. Ráadásul 2014-ben már az unióban bejegyzett flotta 70 százalékának teljesítenie kell ezt az előírást. A jövő évtized végére, 2020-ra pedig a plafon a tervek szerint 147 grammra csökken.

A jogszabály arról is rendelkezik, hogy a kilométerenként 50 grammnál kevesebbet kibocsátó járműveket gyártókat kedvezményben részesítik, 2019-től ugyanakkor grammonként akár 90 eurós bírság is járhat azért, ha valamelyik új gyártmány szennyezőbbnek bizonyul az előírtnál.

A szabályozást a tagországok minisztereiből álló Tanács hagyja majd jóvá véglegesen.

Kapcsolódó elemek