Balog: A romaügy nem kizárólag emberjogi kérdés
Magyarország egyesült államokbeli megítélését nagyban befolyásolja a romaügy hazai és európai szintű kezelése, az amerikai tárgyalópartnerek nagy várakozással tekintenek a magyar kormány romaprogramjára - jelentette ki az MTI-nek Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, aki kedden Washingtonban amerikai külügyi és oktatásügyi vezetőkkel, valamint civil szervezetek képviselőivel tárgyalt.
Dátum: 2011-02-16 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:40.492312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A romaügy nem kizárólag emberjogi kérdés, hanem egyúttal olyan gazdasági kihívás is, amely stratégiai jelentőséggel bír Európa jövője szempontjából - hangsúlyozta az államtitkár az Atlantic Council washingtoni intézetben tartott előadásában. Rámutatott, hogy a 12 millió európai roma 85 százaléka a volt szovjet blokk országaiban él, s a munkaerőpiacon nem jelentkező, inaktív részük erősen megterheli a szociális ellátórendszereket.
A romaprogram állt Balog Zoltánnak az amerikai külügyminisztériumban folytatott tárgyalásainak középpontjában is. A washingtoni oktatásügyi minisztériumban az államtitkár prezentációt hallgatott meg a szövetségi esélyegyenlőségi programokról és a hátrányos helyzetű családok felzárkóztatásáról.
Az államtitkár megbeszélést folytatott a National Democratic Council vezetésével is. Az amerikai nonprofit szervezet egy romaprogram beindítását tervezi Észak-Magyarországon.