Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtámadják a családotokat! - így sokkolták a rendőröket 2006 őszén

Balsai István elképesztő információkról számolt be, de még nem tudja, hogyan fogja nyilvánosságra hozni, amit tud.


Dátum: 2011-02-16 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=158983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:42.230229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Balsai István az m1 Ma reggel című műsorában

"Boszorkánymesébe" illő információkkal is találkozott vizsgálata során a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott; Balsai István erről szerdán beszélt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. Elképesztő, boszorkánymesébe illő információkkal rendelkezem - jelentette ki Balsai István fideszes politikus.

Mint elmondta, olyan adatokkal és információkkal is találkozott, hogy ezeket a rendőri egységeket "trenírozták (...), sokkírozták, arra készítették fel őket, hogy félniük kell a tömegektől, mert a tüntetők túszokat fognak szedni közülük, sőt lehet, hogy megtámadják családjaikat is".

Balsai István - mint megjegyezte - még nem tudja pontosan, hogy fogja ezeket az információt nyilvánosságra hozni.

Arra a felvetésre, hogy jó lenne tudni, kiknek az ötletei lehettek ezek, úgy válaszolt: "mindannyian tudjuk, hogy mi volt a szándéka annak az embernek, aki még mindig a parlament tagja, nélküle és a közvetlen alárendelt miniszter nélkül nem történhetett volna ez".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2053, 'source_type': 'media', 'source_id': 6531, 'target_type': 'article', 'target_id': 104855, 'relation_type': 'describes'}