Pakson továbbra sincs nyugalom
Azonnali beavatkozást sürgetett az atomerőműben kialakult helyzettel kapcsolatban Koltai Tamás országgyűlési képviselő, a Fidesz Tolna megyei elnöke a vasárnapi miniszteri látogatást követő sajtótájékoztatóján Pakson.
Dátum: 2003-06-01 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:22:56.968406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes honatya elmondta: az atomerőműben a legsúlyosabb nukleáris kockázatot a kialakult fejetlenség és káosz, a lebénult döntési folyamatok jelentik. Koltai Tamás kijelentette: haladéktalanul szükségesnek tartja "a kiváló paksi szakemberek önállóságának visszaállítását, s a politikai alapon kinevezett és a súlyos hibákért felelős vezetők azonnali menesztését".
Emlékeztetett a gazdasági miniszter egy hónappal ezelőtt tett atomerőművi látogatására, amikor Csillag István kijelentette, hogy a biztonság minden körülmények közötti érvényesítéséért a tárca felel.
- Azóta nyilvánosságra került az Országos Atomenergia Hivatal megdöbbentő tényeket feltáró jelentése, amelyből világosan kiderült, hogy az atomerőmű új vezetése súlyos hibákat okozott - fűzte hozzá. A képviselő hangsúlyozta: "csökkent a nukleáris biztonság, hiszen az Európa második legsúlyosabb üzemzavara kapcsán kialakult probléma másfél hónapja nincs megoldva, az emberek aggodalma növekszik". - Itt volt az alkalom, hogy Csillag István a szükséges intézkedéseket megtegye, nem élt vele, így az emberek tovább növekvő aggodalmáért, az üzemzavar következtében bekövetkező több tízmilliárd forintos nagyságrendű károkért Medgyessy Pétert és kormányát terheli a felelősség - szögezte le Koltai Tamás.
MTI - fidesz.hu