Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szalai: Az értékek ne relativizálódjanak!

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke szerint a médiatörvény a korábbi szabályozásnál több lehetőséget ad a közösségi értékek védelmére, így a médiahatóságnak is nagyobb bátorsága és több eszköze lesz erre.


Dátum: 2011-02-16 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:13:50.296294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szalai Annamária erről szerdán azelőtt beszélt, hogy Gerberné Farkas Zsuzsannától, a szervezet elnökétől átvette a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének petícióját. A nyilatkozatban 66 civil szervezet biztosítja támogatásáról a médiatörvényt, ugyanakkor azonnali, határozott intézkedéseket sürgetnek a családok, a nők és a gyermekek érdekeinek védelmében, "a médiában tapasztalható erkölcstelen tendenciákkal szemben".

Az NMHH elnöke a találkozón elmondta: sokszor tapasztalják, hogy egyes médiumok tudatosan rombolják a közösség értékeit, noha a médiának fontos szerepe van abban, hogy "az értékek ne relativizálódjanak: a jó legyen jó, a rossz legyen rossz, és tudjuk megkülönböztetni őket". Hangsúlyozta, hogy a médiahatóság feladata nemcsak a jogsértések miatti eljárás, hanem az is, hogy jelezze a médiaszolgáltatóknak, "meddig mehetnek el és feszegethetik a határokat", illetve ösztönözheti a közösségi értékeknek megfelelő műsorok készítését.

Szalai Annamária kifejtette, hogy a közösségek védelme nem lehetséges nélkülük, ám azok ritkán adnak hangot a véleményüknek. Úgy fogalmazott: a magyarországi "nagyon toleráns társadalmi közösség", az itteni civil szervezetek sokkal többet elviselnek, mint akár a szomszédos országokban.

Az NMHH Médiatanácsának elnöke aláhúzta, hogy a korábbi médiatörvényben nagy szerepet kapott a tájékoztatás szabadsága, amire ő is fontos értékként tekint, meggyőződése szerint azonban "a hangsúlyok kórosan eltolódtak", így a közösségi érdekek védelme alig jelent meg az egyéni szabadság korlátjaként.

A találkozón Illéssy Mátyás plébános, az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület vezetője a többi között azt a kérést fogalmazta meg, hogy az alapvető erkölcsi értékeket megkérdőjelező, "aberrált, deviáns" internetes tartalmakhoz való hozzáférést korlátozzák, valamint hogy a médiatanács lépjen fel az egyházat súlyosan sértő honlapokkal szemben.

Erre reagálva Szalai Annamária elmondta, hogy az NMHH lehetőségeit jogszabályok határolják. Mint mondta, miközben "nagyon nagy ricsaj" tapasztalható, amiért a médiatörvény hatálya a korábbi szabályozásnál tovább terjeszkedik, civil szervezetek részéről rendre elhangzik az az elvárás, hogy "még tovább terjeszkedjen".

Hangsúlyozta: vannak olyan médiaszolgáltatások, amelyekkel kapcsolatban a médiatanácsnak nincs joga eljárni, ugyanakkor az NMHH más hatóságokkal is együttműködik, a média- és hírközlési biztos pedig nem hatósági eszközökkel, hanem tárgyalásokkal érhet el eredményeket.

Kapcsolódó elemek