Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós felvenné a kapcsolatot Rudolph Giulianival

Tarlós István szerdán megbeszélést folytatott George Patakival, New York állam volt kormányzójával; a Városháza tájékoztatója szerint a főpolgármester közölte, George Pataki támogatásával fel fogja venni a kapcsolatot példaképével, Rudolph Giulianival, New York korábbi polgármesterével.


Dátum: 2011-02-16 20:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:00.769834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István és George Pataki találkozóján Budapest közlekedési helyzetéről, infrastruktúrájáról, a metrórendszer befejezéséről volt szó - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Az ismertetés szerint Tarlós István kitért arra, hogy a tartományi, állami és városvezetői tapasztalatokkal rendelkező volt kormányzótól olyan praktikus tanácsokat is kapott, amelyek javíthatják Budapest nemzetközi megítélését.

A megbeszélésen a főpolgármester kitért arra, hogy "George Pataki támogatásával" fel fogja venni a kapcsolatot példaképével, Rudolph Giulianival. Mint írták, "Tarlós István számára irányadó lesz, miként lehet a demokratikus szabályokat összehangolni a rendteremtéssel".

Rudolph Giuliani 1994 és 2001 között volt New York polgármestere. Az amerikai metropolisz vezetőjeként bevezette a "zéró tolerancia" politikáját, ennek keretében a rendőrség erőteljesen fellépett a bűnözéssel szemben. Hivatali idejében javultak a bűnözési mutatók. Giuliani stratégiájához tartozott, hogy a viszonylag enyhe jogsértéseket sem tűrte, így például a graffitiket vagy a cannabis birtoklását. George Pataki három ciklusban, 1995-től 2007-ig töltötte be New York állam kormányzói posztját.

Kapcsolódó elemek