Akár tízezer új tanárra lehet szükség a jövőben
Ingyenes tehetséggondozó oktatással és a lakóhelyükön is igénybe vehető kollégiumi ellátással segítené a hátrányos helyzetű gyerekek iskolai felzárkóztatását az új közoktatási törvény koncepciójának átdolgozott változata.
Dátum: 2011-02-17 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:01.799057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzet birtokába került, jelenleg közigazgatási egyeztetés alatt álló változat szerint első osztályban is lehet majd buktatni, a szakközépiskolákban pedig két érettségi tárgyat szakmai vizsgákkal kell majd kiváltani.
Tízezer új pedagógus-álláshely jöhet létre az átdolgozott koncepció szerint, és az új rendszerben ismét lehetne buktatni már az első osztályban.
Számos ponton megváltozott az új közoktatási törvény koncepciója a beérkezett szakmai javaslatok alapján. A közigazgatási egyeztetésre megküldött verzió kiemelt bérpótlékot vezetne be a különösen nehéz körülmények között oktató pedagógusok esetében - írja a csütörtöki Magyar Nemzet, melyben bővebben is olvashat a témáról.