Fontos a kormányoldal és az ellenzék egységesen kiállása
Büszke vagyok rá, hogy az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottsága az elmúlt évek legbékésebb parlamenti bizottsága volt, amelynek tagjai a leginkább egyet tudtak érteni a célban, Magyarország mielőbbi európai uniós csatlakozásában - mondta Szájer József, a bizottság elnöke kedd este Szegeden.
Dátum: 2002-03-12 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:05.984355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus a Megyei Jogú Városok Szövetsége EU-integrációs, Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának szegedi kihelyezett ülésén számolt be a parlamenti bizottság munkájáról.
- Örülök, hogy a megyei jogú városok intenzíven foglalkoznak az integráció kérdésével, mivel számukra sok lehetőséget tartogat a csatlakozás: elsősorban az infrastruktúra, a szennyvíztisztítás, környezetvédelem ügyében pluszforrásokat jelent - jegyezte meg.
A bizottsági elnök elmondta: 2004-ben Magyarország az Európai Unió tagjává válik, ehhez azonban arra van szükség, hogy még ebben az évben befejezzék a hátralévő három fejezet tárgyalásait.
Szájer József szerint Magyarországnak nagyon világos és határozott nemzeti érdekérvényesítést kell tanúsítania a hátralévő, agrártámogatásokra vonatkozó dokumentumok tárgyalása során.
- Fontos, hogy az ellenzék és a kormányoldal ebben a kérdésben egységesen álljon ki a magyar kormányzati álláspont mellett, mert a kialkudott feltételek az elkövetkező évtizedekre meghatározhatják, milyen utat tud hazánk bejárni - jelentette ki a bizottság elnöke.
Szájer József ezután a Tisza Konzervatív Kör fórumán beszélt arról, hogy véleménye szerint Magyarország az elmúlt négy évben nagyot lépett előre, hiszen elindult az a gyarapodás, amelynek eredményeként 2010-re az itt élő embereknek az életszínvonala elérheti az Európai Unió átlagát.
- Az elkövetkezendő négy évre szóló vállalások, amelyet a Fidesz a polgári erőkkel összefogva nyújtani kíván, ehhez a gyarapodáshoz kapcsolódnak: az elmúlt négy év eredményeire épülnek, és arra kérjük a választókat, hogy a tettek alapján ítéljék meg a tevékenységünket - mondta a politikus.