Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszakerülnek a fürdők a főváros irányítása alá

Elkezdődött a Demszky-érában kiszervezett budapesti fürdők és strandok üzemeltetésének visszavétele a napokban - számol be a Magyar Nemzet.


Dátum: 2011-02-17 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:02.860141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amint azt Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta: kedden délben hat létesítmény (a Palatinus, a Paskál, a Római, a Csepeli, a Csillaghegyi és a Dandár fürdő) működtetését vették vissza, a következő hetekben pedig a többi fürdő is sorra kerül.

Ennek előzménye, hogy a közelmúltban a BGYH március 7-i hatállyal felmondta az előző városvezetés által az Opero Kft.-vel kötött üzemeltetési szerződést. Hogy ez a megállapodás mennyire előnytelen volt a főváros - és így közvetve az adófizetők - számára, azt jelzi, hogy a fürdőcég számításai szerint körülbelül havi 40 milliót, éves szinten pedig mintegy félmilliárd forintot takaríthatnak meg a rendkívüli felmondással.

Kapcsolódó elemek