Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotmányozunk


Dátum: 2011-02-17 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:03.589539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kulcsár Anna:Gyér érdeklődés, foghíjas padsorok jellemzik a parlament üléstermét, amióta a héten elkezdődött az alkotmány szabályozási elveinek vitája. Az MSZP nem vesz részt az eszmecserében, és a Lehet Más a Politika (LMP) is csak rövid ideig, frakcióvezetője útján képviseltette magát. Schiffer András azért szólalt fel, hogy ezen a fórumon és ne a sajtóban közölje: miért nem tisztelik meg jelenlétükkel az alkotmányozást, és mi lenne a feltétele, hogy esetleg mégis bekapcsolódjanak a munkába.

(...)

Nagy meglepetést nem okozhat a két ellenzéki alakulat elzárkózása. A szocialisták voltaképpen a választóknak törlesztenek. Képviselőik nem tudtak beletörődni a sorozatos vereségekbe. Az akkori pártelnök-miniszterelnök Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazáskor, majd 2006-ban még félrevezethette a választókat. A 2008-as szociális referendum, a 2009. évi uniós voksolás, valamint a múlt évi parlamenti és helyhatósági választás azonban kijelölte a párt helyét a magyar társadalomban. Mostani, teljesíthetetlen feltételeik csak ronthatnak ezen a helyezésen.

(...)

Az idő megérett az új alkotmány elfogadására. A közpénzügyek rendbetétele, az emberi és a szabadságjogok megerősítése, az ország átszervezése - a múlt lezárása időszerűvé vált. A kormányzat és az ellenzék egyaránt felelősséget visel a jövőért.

Kapcsolódó elemek