Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kudarcba fulladt a kormány elleni lejárató kampány

Az Európai Parlament baloldali és liberális frakciói, köztük a magyar szocialista EP-képviselők által kezdeményezett, Magyarországot elítélő határozattervezet lekerült a csütörtöki plenáris ülés napirendjéről. A liberális és baloldali frakciók elfogadva a tényeket, miszerint az Európai Bizottság megállapodott a magyar kormánnyal, és lezártnak tekinti a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos kérdések vizsgálatát, kénytelenek voltak beismerni, hogy lejárató kampányuk megbukott. Kénytelenek voltak belátni, hogy okafogyottá vált határozattervezetük elfogadásával önmagukat tennék nevetség tárgyává. A balliberális frakcióknak így nem maradt más választásuk, minthogy a témában a szavazást a napirendről levetessék, ezzel beismerve totális vereségüket - írja közleményében a Magyar Néppárti Képviselőcsoport.


Dátum: 2011-02-17 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:12.691487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A liberálisok, a szocialisták, a zöldek és a kommunisták annak érdekében, hogy elkerüljék saját maguk nevetségessé tételét egy értelmetlen, a tényeket figyelmen kívül hagyó határozat megszavazásával - vagy éppen a saját határozatuk leszavazásával - kénytelenek voltak a témát levetetni a mai plenáris ülés napirendjéről. A balliberális frakciók ezzel a döntésükkel beismerték: az eddigi politikai okokból folytatott lejárató akciójuk megbukott, totális vereséget szenvedtek.

Az eddigiek alapján sajnos okkal számíthatunk arra, hogy a magyar soros elnökség ideje alatt a balliberális erők további, ehhez hasonló, a magyar kormányt politikai okokból lejáratni szándékozó akcióval és hisztériakeltéssel kívánnak próbálkozni. Rendkívül sajnálatos, hogy e cél érdekében nemcsak saját politikájukat hiteltelenítik, hanem veszélyeztetik a magyar soros elnökség sikerét, ezzel rombolják az Európai Parlamentbe vetett bizalmat, és sértik az egész Európai Unió érdekeit.

Kapcsolódó elemek