Kormányzati közreműködést követően folytatódhat a nemzetiségi oktatás Battonyán
Dr. Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán tárgyalást folytatott Battonyán a város polgármesterével és a településen működő Román Általános Iskola és Óvoda, valamint a Szerb Általános Iskola és Óvoda vezetőivel.
Dátum: 2011-02-17 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:16.019525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyettes államtitkár szülői és helyi kisebbségi vezetők megkeresései után kezdeményezte az egyeztetést a település és az intézmények vezetésével. Értesülései szerint az önkormányzat korlátozni szerette volna a nemzetiségi iskolákba járó tanulók számát, amely döntés következtében szűkült volna azok mozgástere, anyagi szempontból is ellehetetlenültek volna az intézmények a békés megyei városban.
A két tannyelvű oktatási intézmények megmaradása érdekében Dr. Latorcai Csaba előzetesen konzultált a szerb és a román országos kisebbségi önkormányzat vezetőivel is, hogy közösen találjanak megoldást az intézmények megmaradása érdekében.
Mindkét intézmény esetében olyan kompromisszumos javaslat született, amelynek értelmében a jövőben nem a település önkormányzata, hanem a két országos kisebbségi önkormányzat lesz a fenntartója a nemzetiségi óvodáknak és iskoláknak a településen.
Ezt a megoldást javasolta a helyettes államtitkár az intézmények további működése érdekében Battonya város polgármesterének is, aki a tegnapi egyeztetés eredményeképpen ígéretet tett arra, hogy azt a város önkormányzata is támogatni fogja. Ezzel egy olyan, mindenki számára előnyös megállapodás született, amellyel Magyarország ismételten bizonyítja, hogy kiemelten kezeli a hazánkban élő nemzetiségek oktatási jogainak minél szélesebb körű megvalósulását.
Kiadó: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium