Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Társadalmi megújulást szolgáló alaptörvényt kell alkotni

A politikusokra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokról, az egészséges életmódról és a nemzeti vagyon védelméről is beszéltek a képviselők az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat általános vitájának folytatásában csütörtökön.


Dátum: 2011-02-17 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:17.613481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Selmeczi Gabriella (Fidesz) az alkotmány koncepciójából idézve arról beszélt, hogy minden gyermeket megillet a megfelelő testi, szellemi erkölcsi fejlődéshez szükséges védelem és gondoskodás. Kiemelte, hogy a testi és lelki egészség biztosítása érdekében az állam törvény alapján gondoskodik a munkavédelemről, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezéséről, a testedzés biztosításáról, valamint az épített és természetes környezet védelméről. Leszögezte, hogy ezeket az értékeket az egészséges életmódon keresztül lehet elérni.

Magas szintű foglalkoztatottságot kell elérni

Kupcsok Lajos (Fidesz) azt mondta: társadalmi megújulást szolgáló alaptörvényt kell alkotni. Leszögezte, hogy feladatuk az Európai Unió céljaival megegyezően a gazdasági tevékenységek harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődésének ösztönzése, a magas szintű foglalkoztatottság és a szociális védelem biztosítása. Hangsúlyozta, hogy szükséges a környezet magas szintű védelme és az életminőség emelése is.

"Az új alaptörvény szabadság alkotmánya lesz"

A fideszes Menczer Erzsébet arról beszélt, hogy az új alkotmány - az ellenzék állításával szemben - nem csorbítja, hanem kiteljesíti az állampolgárok szabadságát, így a szabadság alkotmánya lesz. Kifejtette, hogy mivel a kormánypártok tömör, "nem terjengős" alaptörvényt terveznek elfogadni, a benne megjelenő alapértékek különös hangsúlyt kapnak majd.

Beszélt arról is, a politika nem illetékes abban, hogy tudományos kutatások eredményéről és műalkotások esztétikai értékéről ítéletet alkosson, abban viszont szerepet kell vállalnia, hogy a tudományos és a művészeti szabadság biztosítása mellett átlátható, rendezett viszonyokat teremtsen, és enyhítse a kutatókra és alkotókra a jelenlegi pályázati rendszerben nehezedő nyomást. Menczer Erzsébet kijelentette: a "hisztériakeltés" ellenére a magyar sajtó szabad, és az is marad, az új alkotmány rögzíti a szólás- és a véleménynyilvánítás szabadságát.

Védelem illeti a nemzeti vagyont és a biológiai sokféleséget

Zsiga Marcell (Fidesz) fontosnak nevezte, hogy az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat előírja a nemzeti vagyon védelmét, és azt is javasolja, hogy a kizárólagos állami tulajdonba tartozó elidegeníthetetlen kincstári vagyontárgyakról, valamint a kizárólagos állam tevékenység köréről törvény rendelkezzen.

Kiemelte azt is, hogy az indítvány szövege szerint mindenkinek joga van az egészséges környezethez, ezért mindenkinek kötelessége a környezet óvása. Párttársa, Obreczán Ferenc a termőföld, a vízkészletek és a biológiai sokféleség alkotmányos védelmét szorgalmazta.

Kapcsolódó elemek