Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igazságügyi miniszterek találkoznak május elején Veszprémben

Magyarország soros európai uniós elnökségéhez kapcsolódóan a visegrádi négyek igazságügyi miniszterei találkoznak május 5-7. között Veszprémben - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön Veszprémben.


Dátum: 2011-02-17 20:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:27.332888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ismertetése szerint a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) tanácskozásán jelen lesz Horvátország igazságügyi minisztere is, illetve a második naptól csatlakozik hozzájuk osztrák kollégájuk. Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján azt mondta, a német igazságügyi miniszter szóban már megígérte, hogy eljön a veszprémi találkozóra, továbbá várja szlovén kollégájának visszajelzését.

Navracsics Tibor szerint május első napjaiban Veszprém így egy közép-európai igazságügyi miniszteri találkozónak és tanácskozásnak ad helyet. A fórumon elsősorban az igazságügyi együttműködésről és képzésről lesz szó - mondta az igazságügyi tárca vezetője.

Kapcsolódó elemek