Zalaegerszeg: letették a sürgősségi osztály alapkövét
Több mint 700 millió forint beruházással épül meg Zalaegerszegen a sürgősségi ellátó osztály, amelynek alapkövét pénteken tették le a Zala Megyei Kórházban.
Dátum: 2011-02-18 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:34.229124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csidei Irén, az intézmény főigazgatója elmondta: Magyarországon ma még nem igazán megszokott a központi sürgősségi osztályok működtetése, de "a betegek útjának lerövidítése, a gyógyítás hatékonyságának növelése érdekében lépni kell". Zalaegerszegen eddig nem működött ilyen osztály, a kórházban tizenhét helyen veszik fel a beérkező betegeket.
A mostani beruházással "egykapus" fogadórészt alakítanak ki, ahol a leggyorsabban el lehet végezni a szükséges diagnosztikai vizsgálatokat. Mindez nemcsak a betegek, de az alapellátás, az orvosi ügyeletek és a mentőszolgálat munkáját is megkönnyíti majd - mondta a főigazgató.