Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

300 ezer embert kell kimozdítani a mélyszegénységből

A kormány azokon kíván segíteni, akik maguk is akarják a változást, és nemcsak "várják, hogy mit kaphatnak" - jelentette ki Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy rádióműsorban. Jelenleg mintegy 300 ezer ember él mélyszegénységben.


Dátum: 2011-02-18 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:37.494953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mélyszegénységben élők aktív bevonására épül a kormány felzárkózást célzó programja. Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában általános érdeknek nevezte, hogy a nyomortelepek szülöttei húsz év múlva adófizető polgárok legyenek.

A felmérések szerint Magyarországon több mint másfélezer úgynevezett szegregátum, "elzárt" telep, település található, ahol 300 ezer ember él mélyszegénységben, rendkívül rossz körülmények között.

A kormány szándékairól szólva Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a 180 perc című műsorban rámutatott: azokon kívánnak segíteni, akik maguk is akarják a változást, és nemcsak "várják, hogy mit kaphatnak". Az érintettek aktív bevonására épül a kormány programja - magyarázta.

A részletekről szólva Balog Zoltán kijelentette: nem az a megoldás, hogy eldózerolják a cigánytelepeket, "aztán mindenki mehet, ahova tud", vagy esetleg a kormány új lakásokat vesz mindenkinek, és megsokszorozza a problémát. Ehelyett első körben ki szeretnék választani azokat a motivált családokat, akik képesek és akarnak dolgozni, a gyermekeiket iskolába járatják. Őket fogjuk olyan körülmények közé juttatni, hogy nagyobb esélyük legyen a munkavégzésre, az iskolába járásra - fogalmazott az államtitkár.

Balog Zoltán a program anyagi forrásairól szólva megjegyezte: kezdetként 500 millió forint áll rendelkezésre, amely több mint 4 és fél milliárd forintos európai uniós forrással egészül ki.

Kapcsolódó elemek