Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németh: A nemzeti kisebbségek a híd szerepét töltik be

Jelen pillanatban kiválóak a román-magyar kapcsolatok, az ebből fakadó lehetőségeket mindkét fél igyekszik kihasználni - mondta pénteken Bukarestben a sajtó képviselőinek Németh Zsolt.


Dátum: 2011-02-18 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:38.176162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külügyi államtitkár delegáció élén érkezett a román fővárosba, ahol Teodor Baconschi külügyminiszterrel és Bogdan Aurescu európai ügyekért felelős államtitkárral ült közös asztalhoz. Románia schengeni csatlakozásával kapcsolatosan a magyar tisztségviselő úgy vélte: a reális cél az, hogy a magyar elnökség végére sikerüljön elfogadni a csatlakozáshoz vezető menetrendet.

Szóba kerültek a magyarországi román, illetve a romániai magyar nemzeti kisebbséget érintő megoldatlan kérdések. Mindkét részről úgy fogalmaztak: a nemzeti kisebbségek a híd szerepét töltik be a két ország kapcsolatában, értéket képviselnek az adott ország számára.

Kapcsolódó elemek