"Alkotmányozó felhatalmazást adtak választópolgárok"
Semjén Zsolt szerint úgy tűnik, a szocialisták nem képesek épkézláb alkotmánykoncepciót letenni az asztalra. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a HírTV Péntek8 című műsorában arról is beszélt a formálódó, gazdasági növekedést ösztönző csomaggal kapcsolatban, hogy megszorítások biztosan nem várhatók.
Dátum: 2011-02-19 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:14:44.148254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök-helyettes azt mondta, ahhoz nem tud hozzájárulni, hogy a Salamon László (KDNP) vezette alkotmány-előkészítő eseti bizottság koncepcióját visszavonják, azt el tudja fogadni, hogy vitaanyag legyen. Az alkotmánnyal kapcsolatban népszavazást sürgető felvetésekre úgy reagált: megvan a parlamenti felhatalmazásuk, az a helyes, ha ezzel élnek. A választópolgárok alkotmányozó felhatalmazást adtak - mondta.
Olyan alkotmányt kell alkotni, amelyre a magyar nemzet felhatalmazást adott, ami megfelel a történelemnek, a magyar nemzet önbecsülésének, és azoknak az értékeknek, amelyeket a választásokon az állampolgárok támogattak - hangsúlyozta Semjén Zsolt.
Arra a felvetésre, hogy készül-e a kormány arra, hogy a balliberális ellenzék, a médiatörvényhez hasonlóan, az új alkotmányt nemzetközi szinten próbálja meg "porrá zúzni", azt mondta: nincsenek illúzióik, a balliberális oldal ezt csinálja 1919 óta, ez a habitusa. Nem a magyar kormányt támadják, hanem Magyarországot, nagy újdonság ebben nincs - tette hozzá. "Erre fel kell készülni, de nem ez a végső valóság, mi nem Brüsszelnek, (...) vagyunk felelősek, hanem az egyetemes magyar nemzetnek térben is időben" - jelentette ki.
A kormányfő helyettese a határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban két szisztémát vázolt fel. A horvát és román rendszer lényege, hogy határon túli körzetek vannak, míg a cseh és szlovák példa szerint egyéni körzetben az adott helyen lakcímmel rendelkezők szavazhatnak, egyébként pártlistára lehet szavazni - mondta. Úgy érzi - tette hozzá -, abba az irányba megy a gondolkodás, hogy ez utóbbi modell eredményesebb, mint ha külön mandátumokat tartanának fenn a határon túliak részére".
A kormányfő hétfői parlamenti beszédére vonatkozó felvetésre azt mondta, az ellenzék műfajbeli tévedésben van. A költségvetés részletes vitájának a statisztikai számait kérik állandóan számon. Egy évadkezdő miniszterelnöki expozé a stratégiai irányokat, filozófiai alapokat jelöli ki - mondta a kormányfő-helyettes. Azt a gazdaságpolitikát fogjuk folytatni, amit eddig is csináltunk - tette hozzá Semjén Zsolt, kiemelve, hogy az államadósság csökkentése a kulcskérdés. Akkor tudunk biztonsággal előrelépni, ha az ország összefog az adósság csökkentéséért - hangsúlyozta. A várható lépések abba az irányba mutatnak majd, hogy munkahelyeket teremtsenek és az államadósságot csökkentsék.
Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: ez megszorítást biztosan nem jelent, de a felesleges állami bürokráciának, és a párhuzamosságoknak csökkentését biztosan. A várható lépések abba az irányba mutatnak, hogy segélyekből ne lehessen óriási bizniszt csinálni - közölte.