Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ködösít a kormány

A kormány ködösít a jövő évi bérpolitikát illetően, miközben kommunikációjából teljesen eltűnt a bérfelzárkóztatás kérdése - vélik a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakszervezetei vezetők.


Dátum: 2003-06-02 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:01.230753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány homályos nyilatkozataival bizonytalanságban tartja a munkavállalókat, a jövő évi bérpolitikáról semmit nem tudni - mondta a Magyar Nemzetnek Borsik János. Az Autonómok elnöke számára nem egyértelmű, hogy Medgyessy Péter csak a közszférára vonatkozóan jelentette-e be, hogy jövőre csak a keresetek reálérték-megőrzése jöhet szóba. Borsik szerint ha ez a versenyszférára is érvényes, akkor - főként az uniós csatlakozásra való tekintettel - feszültségek várhatók. Téves szemlélet erősödik a közgazdászok és a kormány kommunikációjában, miszerint a gazdaság helyzetének a bérkiáramlás az oka - véli Borsik. Szerinte ezzel azt sugallják, hogy a munkavállalók tehetnek a gondokról. - Meg kell vizsgálni a kormány lehetőségeit, hogy például az adópolitikán keresztül mit tehetne a vállalkozások kedvezőbb körülményei érdekében - fogalmazott Borsik.

Hasonlóan vélekedik a Munkástanácsok elnöke is. - Elfogadhatatlan, hogy a kormány a munkavállalóktól elvont keresetekkel akarja gyarapítani a tőkét - jelentette ki Palkovics Imre. Az érdekvédő szerint a szakszervezeteknek össze kell fogniuk, hogy a kormány ígéreteit kikényszerítsék. - Már most veszni látszanak a négyszázezer új munkahelyre, a foglalkoztatás biztonságára, a keresetek huszonöt százalékos reálérték-növelésére tett ígéretek - jelentette ki Palkovics, aki Borsikkal együtt aggasztónak vélte, hogy a kormány kommunikációjából teljesen kikerült a bérfelzárkóztatás kérdése.

Ismert: Medgyessy Péter az Országos Érdekegyeztető Tanács alakuló ülésén kijelentette: az uniós csatlakozás együtt jár a bérek felzárkóztatásával. A miniszterelnök ekkor még úgy fogalmazott: a csatlakozást követően feszültséget okozhat, hogy a magyar gazdaság teljesítőképessége az uniós átlag fele fölött van, míg a magyar bérszínvonal alig teszi ki az uniós átlag egyharmadát.

Bákonyi Ádám - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek