Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem lesz közös közlemény a hármas csúcson

Nem lesz közös közlemény a szerdai izraeli-palesztin-amerikai csúcsértekezlet után, mert a közel-keleti felek előzetesen nem tudtak megegyezni egymás államának kölcsönös elismeréséről.


Dátum: 2003-06-02 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:01.544536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt egy izraeli tisztviselő mondta el az AFP francia hírügynökségnek hétfőn Jeruzsálemben. Múlt csütörtökön a palesztin vezetés egyik illetékese azt közölte, a két fél megegyezett arról, hogy Mahmúd Abbász palesztin kormányfő, Ariel Saron izraeli miniszterelnök és George Bush amerikai elnök jordániai találkozója után a közel-keleti megbékélést szolgáló nemzetközi tervről - az úgynevezett útitervről- közös közleményt adnak ki.

Az izraeli illetékes szerint azonban az előzetes szövegről az amerikai diplomácia hathatós erőfeszítései ellenére sem sikerült megegyezni. Így nem közös nyilatkozatot tesznek a találkozó végén, hanem mindkét fél saját közleményt bocsát ki.

A legfontosabb nézeteltérést e forrás szerint az okozta, hogy a palesztinok nem kívánják Izraelt zsidó államként elismerni cserében a palesztin állam elismeréséért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek